Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
amugyorokvagy

A NEM TERVEZETT ŰRUTAZÁS ( A LÉLÉK c. mű előzménye )

F.A · 3 hete
Valahol, egy amerikai kisvárosban, egy egyetemi előadáson, egy negyvenes, fitalos tanárúr éppen előadást tartott:
  
  - Tehát jelen számításaink, méréseink, és a mértéktelen elménk által lefektetett állításaink szerint, a világmindenség egy parányi pontból keletkezett, amelyben az összes létező energia koncentrálódott. -

Közben néhány diák zavaróan nevetgélt.

  - Kérem önök is koncentrálódjanak ott hátul!   

Szóval ezen őspont, nem tudni pont miért, vélhetően véletlenül, de egyszercsak felrobbant! Majd ahogy a szanaszét áradó energia lassúlt, részecskékbe tömörödött. Azok egyszerű atomokká, aztán fúzionálva gigantikus csillagreaktorokká váltak, melyek kitermélték az összetettebb anyagokat. -

Újra zavaró nevetgélések jöttek hátúlról. A tanár kissé mérgesen abbahagyta szónoklatát. Egy srác jelentkezett. A tanár felszólította.  

A srác.:

  ~ Szóval aztán egy kihűlt kis bolygón, egy furcsa folyadékba villámok csapkodtak bele, és pár milliárd év múlva már nagyokat nevetgélt az anyag!? -

Az amúgy is kissé szkeptikusnak tűnő tanár, tűnődve pislogott. Majd válaszolt:

  - Olyan jó állásom van! Ne szúrjon már ki velem! - A diákok felnevettek kissé. - Jól van. Az órának vége. Holnap az evolúciót fogjuk újra átgondolni, addig is további jó szelektálódást!

Enyhe nevetés, a diákok szétszéledtek. Közben egy lány, tekintetével a srácot fűrkészte.   

A srác egy padon ült a suli parkjában. A lány oda lépett hozzá és megszólította:

  - Szia! Szabad?

  ~ Persze. A pad is, én is.

  - A nevem Jí! (Dzsí) Tetszett a megnyílvánulásod!

  ~ Krisz vagyok.

  - Szóval neked se jön be ez a véletlenül a semmiből szöveg. Megszűnni, mintha sosem lettünk volna!

  ~ A véletlen csupán azt jelenti, nem tudjuk mire vélni! Vagyis nem tudjuk! A semmi pedig inkább a tudásunk, ezen elképesztő világhoz képest! Érdemesebb inkább lelkesedést meríteni e kihívásokból!

  - Csipem ahogy gondolkodsz!

  ~ Én meg csipem hogy csiped! -

A lány mosolygott.

  - Tudod én meg úgy selytem, hogy a világ legfőbb titkai a személyes létezés talányában rejlenek!

  ~ Ezt hogy érted? -

A lány a fiú felé fordulva feltette mintkét lábát a padra, úgy magyarázott lelkesen:

  - Tehát ott a nagy talány, az öntudat jelenségének kérdése! De ráadásul mindenikből egy teljesen egyedi személyiség nyílik, mely valamifélekeppen egy határtalan értékre és értelemre mutat rá! -

Krisz arcán különös érdeklődés jelent meg a téma és a lány iránt.

  ~ Tehát ebbe az irányba kéne kutatni? Egy felvilágosúltabb, nyitottabb és  józanabb tudamányossággal!? Mintsem a natúr anyagot boncolgatni!

  - Hát talán!
 
 ~ Te hogy lehetsz ilyen okos? -

A lány mosolyogva válaszolt:

  - Úgy érted ahhoz képest hogy lány vagyok?

  ~ Ő.., Nem nem, nem úgy értem, csak őő,..Szóval örülök hogy lány vagy! Kifejezetten! Sőt meglehetősen szép lány!

  - 'Hehe'. Köszi, így alakultam.

  ~ És milyen egyedi!

  - Á, csak egy egyed! Csak a hormonok beszélnek belőled! Azok késztetnek!
 
 ~ De szándékosan ragadom meg e késztetést, és a te személyed az akitől kész vagyok!

  - Azt hiszem ideje elsietnem!

  ~ Oké!! Siesd el!  [ És száját a lány felé csücsörítette. ]

  - Nem úgy te bolond! Hazafelé!

A lány felpattant és búcsút intett.

  - Majd még dumcsizunk! -

Volt mit feldolgozniuk. De vajon elég lesz hozzá egy élet? Valaki szerint túl sok is. Ám az nem olyan boztos.

Sokat sétáltak, beszélgettek, sokszor adta jelét Krisz Jíviának, hogy többet érez a barátságnál, s talán talán, ki tudja, még egy csók is megtörténhetett.

Na de mifelénk manapság, ezen az emberi bolygón, sosem ilyen egyszerűen müködnek az egyszerű dolgok. Nekünk kevés a végtelen, nem elég jó a tökéletes. Mindig tudunk valami többet, valami jobbat, hogy aztán panaszolhassuk létünket, és rimánkodhassunk, hogy mentsen meg valaki a saját hüjeségeinktől.

Krisz az egyik tanórán Jí szokott ülőhelyét üresen pillantotta meg, és baljós érzések keltek benne életre. 

A szünetben egy lány, egy levelet nyújott át neki. Ez állt benne:
 
" Tudom most nehéz lesz nem haragudni rám! Egyrészt el kellett költöznünk, másrészt nem állok még készen egy olyan társra mint amilyen te vagy! Tudom a te szívednek ez most némi kihívás. Erős légy, és jó utat az igazság felé! "

Krisz csak elfogadó, keserű arccal bólintott. 

Hamarosan ottani tanéveinek végén, ünnepéjes keretek között átvette a legkíválóbbnak járó aranydiplomát. Majd jónéhány év telt el, s jónéhány kiváló diplomát átvett még, különféle rangos egyetemeken. Elismert tudós lett belőle, mint tudományfilozófus és űrkutató.

A KÜLÖNÖS MEGBÍZÁS

Krisz egy kis kozmológiai főiskola üres tantermébe sétállt be. Egy idősebb szakállas, szemüveges tanárúr köszöntötte:

 - Isten hozta önt tanári karunkban! Ha jól tudom ennyi diplomája egyikünknek sincs. Mennyi is? Öt!?

  ~ Hát, unatkoztam.

Valamelyest később az iskola Napsütötte parkjában sétállt néhány diákkal:

  ~ Tehát úgy sejtjük, a galaxisok összeköttetésben állnak egymással, a sötét anyagban, ami távol áll a naív 'semmi' fogalmától! Egy különös gravitációs erőtér szövi össze őket. 

De a történet bonyolódik, mert bebizonyosodott Einstein állítása, miszerint a világban többféle idősík van, tehát nem mindenhol ugyanúgy telik az idő. Ezek után az sem kizárható fantazmagória, hogy a térnek is számos, vagy számtalan dimenziója létezhet! Mit sem szólva az életfeltételekről! Szóval az ma már tudományos tény, hogy a világ merőben más mint amilyennek elképzelni próbáljuk!

Az egyik diák szólt, miközben egy fotót mutatott:

  - Tanár úr! Ha a galaxisok gravitációs erőtérhálozatának szimulációját nézzük, egy érdekes rajzolatot kapunk! Az ősi tanítók szerint, akik vagy léteztek, vagy néhány ősarcnak irreálisan zseniális fantáziája volt, szóval régi tanítások szerint a világ felépítése egy fához hasonlatos! És ez a fotó meglepően hasonló lehet,.. vagy egy újabb különös véletlen!?

  ~ Hm hm. Egy igazi tudós mindig a maximális igazságot keresi, és soha nem áll meg! Ám  a szubjektív ragaszkodás táplálta spekulációkat, folyamatosan söpörni kell a valódi objektív látás útjából! Mindazonáltal, mi azok a tudósok vagyunk, akik nem véletlent, hanem határtalan megtudnivlót vélnek!

Szél támadt.

  ~ Ideje visszamennünk!

Ahogy visszafelé mentek, Krisz szeme megakadt egy padon, mely ugyan olyan volt, mint amin Jível ültek. Aztán a közelében kis forgószelet pillantott meg, ami a homokos út porával játszott. Figyelni kezdte, és megállt. Lemaradt. A diákok észrevették, megtorpantak, s kérdőn kezdték nézni.

Krisz féltérdre ereszkedett, felmarkolt némi homokot, és lassan leszórta. 

Meghökkent dákarcok. Krisz felállt, közelebb lépdelt és így szólt:

  ~ E testemben egy atom sincs már, ami gyermekkori testemet alkotta! De valami mégis megmaradt! Én magam! Az egyedi személyiségem! Minden anyagi változatosság ugyan azon néhány részecske és kvantumfizikai hatás sokrétű kombinációja! Ám ezen alkotóelemek nem rendelkeznek tudattal! Nem tudnak saját létükről! Velünk ellentétben! Akárhogyan is kombinálódnak, irreálisan logikátlan, tehát tudománytalan állítás, hogy egyszercsak öntudatra ébrednek! 

A tudatnak más, anyagon túli forrása kell hogy legyen! Minden amit tapasztalunk, inkább az anyag és a tudat kölcsönhatása lehet! -

A diákok döbbenten néztek. Hát igen. Merész gondolatok ezek, e világegyetem e világi egyetemén!

Krisz az üres tanteremben ült. Töprengve tekintgetett a falon lévő két nagy képre. Az egyik az emberi test biológiai felépítését ábrázolta, a másik a kozmoszt. Majd odament és hangosan gondolkodott:

  ~ De hisz ez csak egy szerkezet! Ez nem lehetünk mi! -

Kezét nézte.
 
 ~ Ez csak egy hiper fejlett űrrha, és szoftver, amit annyira élvezni akarunk, hogy észre sem vesszük! Egy Föld nevü űrhajóval bolyongunk! Leginkább sehová! -
Majd hirtelen az idősebb tanárúr jött be. Szólt:

  - Indulhatunk professzor úr?

  ~ Persze! -

Az úr irodájába mentek. A férfi megállt egy pillanatra, ujját felemelvén torkot köszörűlt, s elindult az asztala mögött lévő nagy könyvespolc felé. Aztán egyszerűen csak átsétált rajta. 

Ez azért Krisznek is sok volt kissé. Majd mosolyogva visszakukkantott, és intett hogy jöjjön. Krisz is átlépett a hipervalósághű virtuális polcon. Egy nagy liftbe ért. Lefelé menve az úr:

  - A szétnyíló könyvespolc közhelyes lett volna. -

Leérve egy méretes hangárba léptek, ahol köpenyes tudósok sürögtek.

A tanárúr mesélni kezdett:

  - Ez az Űrszálloda projekt! A mi pájázatunk nyerte el a NASA tetszését, s persze támogatását!   
Nem új téma a hosszútávu űrutazás, de amíg a hipersebesség felfedezése várat magára, mi az önfentartó rendszerre voksoltunk. Válogatott tudósaink szinte teljesen elkészültek vele. Megoldottuk az energiát, az oxigént, a vizet. Speciális hibrid tápláléknövényeket tenyésztettünk ki. Komplett mesterséges kis ökoszisztémát hoztunk létre. Maga a hordozójármű a NASA műhejében készül.

  ~ Mindez bámulatos! De hogy jövök én a képbe!

  - Nos, kiváló tudosaink, kik ugyebár tanárkollégái is egyben, egy-egy szakterület specialistái. Ám kell valaki, aki sok területen jártas, és komplexitásában látja át az egészet. Mint egy karmester. Ön az egyetlen filozófus köztünk! Látóköre tultesz mindanyiónkén! A kollegák is mind önt javasolták projektvezetőnek!

  ~ Ez hatalmas felelősség!

  - Eléggé. De az Űrszálló néhány évig a Föld körül fog keringeni, hogy tesztelhessük. S talán némi pénzt is visszahoz.

  ~ Melyek a fő megoldatlan pontok?

  - A fehérje ellátás, és a pszihikai egyensúly! 4 embernek a teljes életét le kell tudnia élni benne. Sőt, több generációnak is!

  ~ Megteszem ami tőlem telik. -

Kezet ráztak, több kollega is bólogatott.

Kiléptek a virtuális könyvespolcból. Krisz megállt egy szép tájképfestmény elött és nézte. A tanárúr:

  - Egy diákom festette. Olyan léleknyugtatónak találom.

  ~ Akkor a pszihikai problémát már meg is oldottuk!  [ És a virtuális könyvpolcra mutatott ] -

Az úr lelkesen felnevetett, és mondta:

  - Csodálatos! Na erről beszéltem! -

A KÉT ÉBREDEZŐ

Női lábak sétáltak egy parkos részen. Kellemes nyári este volt, tücsökciripelés.  Jí volt az. Érett, csinos asszonnyá vált. Rendesen kikalandozta magát. Túl volt egy váláson, jópár álláson, s egyedül nevelte két iker kamaszgyermekét, egy fiút és egy lányt.

Egy padra huppant. A pad épp olyan volt mint régen a suliban! Nagyon nem volt kedve a tévé elött, előre megírt forgatókönyv szerint álmodozni. 

A ciripelő tücskök töprengésre késztették. A ragyogó csillagokba meredt.

Ezzel egy időben Krisz az iskola parkjában sétált. Majd a padra ült, s véletlenül pont ugyanazt a csillagos mindent bámulta.

Jí valamiféle sajátos fohászba kezdett:

  - Nem tudom miért hoztál létre engem te világ! De nagyobb űr van a szívemben mit ez a fekete tér!   

Csak némán és arctalanúl figyelsz, s mi hiába faggatunk arcátlanúl! Hiszem, hogy létem tökéletes okból ered, de kérlek segíts! Mond el! Mert nem tudom meddig bírom még.

Na de szegénykém már megint ismarkadésbe kezdett, amit vagy nem vett észre, vagy csak úgy csinált, nőknél ezt nem lehet tudni. Mindenesetre meg lesz majd ennek is a következménye.

Krisz a pad másik oldalán, szintén a kozmoszhoz beszél:

  ~ Itt ez a végtelennek tűnő, titokzatos világegyetem! Én meg csak úgy fogom magam, s leülök benne egy padra. 

Ez azért elég meghökkentő! Meg az is, hogy fel sem fogjuk e súlyos tényt! 

E felismerésből rettentő intelligens és nemes életnek kéne nyílnia! És ki tudja milyen csodákhoz vezethet a valódi csodálkozás. Csodák létezését várjuk, majd csalódott szívvel vetjük el lehetőségét! De közben nem vesszük észre, hogy csak az van! Hogy minden az! A létezés minden pontja és pillanata egy felfoghatatlan csoda! -

Majd merengett tovább. 

  ~ Az nyílvánvalónak tűnik, hogy a világmindenségnek van egy eredeti forrása! Ám nem biztos, hogy az szó szerint egy végső pont! Ha ugyanis van legelső tényező, az egyben a legfelsőbb rendű létező is! Ez esetben felette nem létezhet semilyen akadályozó, korlátozó, feltételszabó tényező! Nem lehet felette törvény, szabály, hatalom! Tehát az eredeti, legfelsőbb létező, teljességgel korlátlan kell hogy legyen, korlátlan szempontból! Sőt, minden benne és belőle kell hogy legyen! Miközben teljesen független marad mindentől!

Hm.    Ez az én végső tudományos tételem a mindenséget illetően!   

Ez esetben bizonyos, hogy határtalan olyan fő szempontokból, mint energiában, hatalomban, tökéletességben, és intelligenciában!  
 
Hirtelen felismerés ült ki arcára!

  ~ És tudatosságban!

Úr Isten! Mégis csak létezhet! 

Nem egyszerűen egy legfelsőbb irányító, hanem az egész világmindenség egy határtalan tudatú személyiség!!

Teljesen rossz irányba kutatunk és haladunk! Mert a személytelen, tudattalan anyagban keressük az öntudat forrását, pedig csak tudat létezik, és benne jön létre a személytelenség, és az anyagi energia! 

Elképesztő kozmikus banánhéj, melyen rettentően elcsúszunk!

Bocsáss meg, hogy a sötétségben kerestem a fényt, mikor a fényben létezünk, és saját vakságomat kellene felismernem! -

Majd felállt a padról, összetette kezét felfelé nézve, és leborult a földre, homlokával érintve azt.

A TÁRSADALOM

Hamarosan élénk nyüzsgés várta a fejlesztőcsarnokban! 

Krisz új meggyőződéseit elrejtette szívének egy belső, titkos kis polcán. Nem igen vihette volna, a tudást meghatározó tudományos munkáltatók felé. Nem díjazták volna a díjazók. Így csak nyomta tovább amit nyomtattak neki.

Ahogy az űrszálloda program megvalosulása közeledett, a lázas teendők és az elismerő kézfogások hatására a nagy megébredések, kávéházi filozófiákká fakultak. S azt is letörölték a csinos pincérlányok rongyaikkal.

A tudósok lelkesen közölték Krisszel, hogy a NASA befejezte a járművet. 

A szakállas szemüveges tanár úr: 

  - Már csak rajtunk múlik a felbocsájtás! Sietniük kell! A kormány türelmetlen, miután 160 milliárd dollárt fektetett a programba! -

Krisz meghökken az összeg hallatán:

  ~160 milliárd !?

  - Mi a helyzet a fehérjefenntartással?

  ~ Beutazok a városba és rápörgök a témára!

  - Helyes! Tudom hogy megoldja!

- - - -

Jí egy barátnőjével siettett kiöltözve. A barátnő kérdezte:

  ·· Mivel is foglalkozik ez a cég?

  - Bio kozmetikumokkal. Azt hiszem. -

Egy nagy épületbe érve, egy kedves hölgy egy terembe kísérte őket, ahol kis asztalokhoz ültek. Az asztalok italokkal, édes és sós süteményekkel voltak teli. Számos ember csipegetett és morajlott. A barátnő odáig volt a vendégfogadástól. 

Egy elegáns fekete hajú, szakállú, fiatal, kreol bőrü férfi köszöntötte az összegyülteket, és előadásba kezdett:

  - Nagy tisztelettel üdvözlök mindenkit! Én vagyok a Natural Ajúr kozmetikum vezérigazgatója! Profilunkról már olvashattak nyomtatványunkban! 

A vállalat működéséről, elveiről mondanék pár szót, mely kissé újszerű, s egyben ősi is!   Nálunk a legfőbb és lényegi érték a személy! Kollegáink és embertársaink! Nem nyerészkedni, és kizsákmányolni akarunk, hanem együttműködni a világgal! Nem hiszünk a verseny és harc kényszerében! 

Az örök szerető családban hiszünk, melyben mindenki pótólhatatlan! -

A barátnő csak falt, de Jí szemei elkerekedtek.  

  - Szeretném egy rövid kis filozófiával szemléltetni harmónikus felépítésünket, mely minden közösségre vagy társadalomra alkalmazható! Az emberek különböző természettel, képességgel születnek, s mindenki a neki való szerepben érzi jól magát! Négy fő szerepcsoport állapítható meg! A tudós-tanító, a vezető, a kereskedő, és a kétkezi dolgozó! E négy csoport úgy kapcsolódik össze, mint az emberi test! Fej, karok, törzs, lábak. A testrészek szerepe eltérő, de céljuk a teljes test egészsége és boldogsága kell hogy legyen! Ha valamelyik hiányt szenved, akkor az egész test pusztul! Ezért a társadalmi csoportok nem uralkodhatnak egymáson önkényesen, elnyomó és kizsákmányoló módon, mert a civilizáció hanyatlani kezd! Ahogy tapasztaljuk is. A történelem számos negatív tanulsággal szolgál! Amikor a szellemi tanítók tértek el a jóságtól és az Isteni értékrendtől, s válltak önössé és csalóvá, teokrácia jött létre, beteges ókori társadalmak, ahol emberi lények fura, önjelölt istenként emelkedtek a többi fölé, és elterjesztették ama torz tudatlanságot, miszerint egy ember a másik ember tulajdona avagy rabszolgája lehet!   Amikor a vezető, irányító, harcias tipusú emberek törtek önkényuralomra, mellőzve az emberfeletti, magasztos elveket, hódító, háborúskodó, véres társadalmak keletkeztek!   

A kereskedők zabolátlan hatalma mohó kapitalizmust teremtett, mely szinte a Földet is felzabálta!   

A kommunizmus tudatlanságának intelligenciát kirekesztő eredményeit, szintén nem kell ecsetelni!   Ami a demokráciát illeti, melyhez két világháború kellett, inkább ezek kiegyensúlyozottabb, óvatosabb, és alattomosabb keveréke, mint sem a tökéletes megoldás!   A közösség minden tagja alapvetően végtelen értékü! Egy tudatos világ, tudatos részei vagyunk! Erre az alaptényre épülő, jóság elveiből szőtt, örökbe igyekvő harmónia, tán eséjes lehet a működésre! Mindezek szellemében, ha úgy döntenek, jó munkát kívánok önöknek, mindannyian fel vannak véve! -

Lelkesen tapsoltak. Az igazgató még hozzáfűzte:

  - Holnap lesz a Lélekfesztivál! Ajánlom figyelmükbe! -

Jí és barátnője ismét az utcán. Jí mondta jókedvűen:

  - Ezért most meghívlak ebédelni!

  ·· Étterembe!?

  - Bizony!

  ·· Juhéjj!!  Jajj nee!  Vegába?

  - Csak is! -

Az étteremben eszegettek nagy guszta salátás, zöldséges fogást. A barátnő:

  ·· Ez egész jó. Kiméljük az állatkákat!

  - Nekem ők is személyiségek!

  ·· De sütve már nem azok!

  - Te milyen kegyetlen vagy!

  ·· Na és mikor sexeltél útoljára egy állati jót?

  - Már megint ezzel jössz?! Neked nincs más témád?!

  ·· Amíg várod a nagy őt, legalább kiszórakozhatnád magad!

  - Az igazi társ nem egy értékesebb portéka! Valaki, akihez legalább megpróbálunk egy kicsit méltóvá válni!

  ·· Hű! Micsoda filomókus vagy! Találkoztál már valaha egyáltalán ilyen hímnemű egyeddel?

  - Igen. Egyszer régen. De elszúrtam.

  ·· Hm. Jívia útjai kifürkészhetetlenek! Na megnézzük azt a lelkisfesztivált vagy mit?! -

Egy nagy nyüzsgő fesztiválon sétáltak. Különféle nagy sátrak, s középen egy nagy zenei színpad volt. Egy mappás szervezőféle srác köszöntötte őket:

  - Isten hozott titeket a Lélekfesztiválon! Ez egy olyan ünnepség és találkozás, ahol számos vallás és ezoterikus irányzat képviselői gyűlnek össze, és minden olyan ember, aki hisz a közös pontban! A bennünk szunnyadó örök lélek létezésében! -

A barátnő:

  ·· Jól hangzik! Milyen kaják vannak? -

Jíék apácák mellett sétáltak el. Az egyik Jíre nézett, és mosolyogva bólintott feléje. Jí vissza komoly arcal. Majd az apáca elővett egy rózsafűzért, és Jínek adta. Az meglepődve fogadta el.

KÖZÖS PONTOK

Krisz egy nagy tömeg felé mendegélt. Egy színpadot pillantott meg, és kiváncsian szemlélte a rajta álló rock együttest, aki épp kezdeni készült.

Különböző felekezetek hívői mutatkoztak be sátraiknál. Jí egy rockos asztalnál CD-t vett. Ahogy elment, Krisz ért oda, és ő is vett egyet.

Krisz kólát vett egy büfésátornál, majd megpillantotta magamellett Jí barátnőjét, amint egy nagy hambúrgert falt feltűnően. Furcsálkodva nézte. Az visszanézett és magyarázkodni kezdett:

  ·· Bocsi, de ez már nagyon hiányzott! Elszöktem a Barátnőm elől, mert nem engedi, hogy a jelenlétében ilyeneket egyek!

  ~ Hogy hogy?

  ·· Vega! Olyan lelkizős. Az állatok is emberek vagy mi.

  ~ És egészséges a barátnője?

  ·· Ajjaj! Mi az hogy! 15 éve húsmentes, és sokkal jobban néz ki mint én! A szemét. Már bocsánat. Azt mondja, ha mindenki vega lenne, nem lenne éhinség a Földön!

  ~ Miért?

  ·· Mert az a földterület ami eltart egy húsevőt, eltartana 20 vegetáriánust! -

Krisz töprengve nézett.   Sétált.   Majd arabokat pillantott meg, akik egy törpekecskét mutogattak gyerekeknek. A kecskét nézte. Aztán sietni kezdett ki a fesztiválról. Ám igyekezetében megállította egy különös szerzetes. Kopasz volt, fehér leplekbe öltözött. Krisz tiltakozni próbált, de a szerzetes csak megállíototta. Egy keleti imagyöngyfűzért nyújtott át neki, s mosolyogva mondta:

  - Ez a tied! -

Krisz meglepve elfogadta, aztán tovább sietett.

Berontott a kutatóközpontba. 

A kollégákhoz lépett és újságolta:

  ~ Megvan a tápanyag probléma megoldása! Az utasoknak át kell térnie a vegetáriánus táplálékra! Alaposan utánanéztem, sokkal jobb a testi működés és tápanyag felhasználás!

  - És a fehérje?

  ~ Kecskék!

  - Kecskék??

  ~ Kitűnő tejminőség, feldolgozzák a növényi hulladékot, kiváló trágyát is biztosítanak! -

A tudósok elégedett mosollyal bólogattak!
 
 - Ám Krisz! Volna itt még valami!

  ~ Igen?
 
 - A rendszerbiztonság még nem megfelelő!

  ~ Hm.........Azt mondtuk a termelési kapacitás duplája a szükségesnek!

  - Így van!

  ~ Akkor két különálló, hermetikusan lezárható rendszert kell csinálni! Ha az egyik sérülne, a másik biztosít! -

Ismét elégedetten bólogattak. Némi taps.

Krisz és a tanárúr egy miniszteri épületbe, majd irodába lépdeltek be, nagy eleganciában. Egy miniszter köszöntötte őket, kezét nyújtva. Szólt:

  - Uraim az Űrszálloda mostantól hivatalosan is pályára állhat! Megkapták az engedélyt! Gratulálok! Nagy sajtóvisszhangot nem akarunk, nehogy valami gond lépjen fel, s amúgy sem reklámoznánk a projekt árát, ennyi szociális probléma közepette! -

A ZAJLÁS

A másik oldalon ennél szokványosabban teltek a napok. Leszámítva az emberközpontú munkahelyet, mely elég ritka e bolygón. Vagy van egyáltalán? És jól is ment a cég. Az égiek mintha díjazták volna saját javaslataikat. 

Jívia gyermekei makacs, lázadó kamaszgyerekek voltak. A lány mindenkinek tetszeni akart, a fiúnak mindenki tetszett aki tetszetős. Az élet mélységeire magasról tettek. Anyjuk bár rendkívűl intelligens nő volt, intelmei leperegtek róluk. Már csak szülői papolás volt. Vagy mondhatni: 'hagyjanak a mormonok, ha áradnak a hormonok.'

De nem is ezzel van a gond. Az ember csaknem 20 éven keresztül fejlődik, s lép gyermek testből és tudatból felnőttbe. 20 éven keresztül álmodozik a saját életéről, s mikor megvalósítaná azt, könyörtelen falakon törnek szét a mennyei világ képei. Nem értik annak nemlétének okát, s nem is érthetik, mert nincs! Elődeik, nevelőik, vezetőik, mindazok kik útmutatással tartoznak nekik, a kiúttalan nemlétezés viziójába, a tudatlanság szeméttengerébe vezetik őket! Persze hogy szerek, és szervek segítségével próbálnak tovább álmodni. Míg végül őket is el nem nyeli.

Jí bár értette mindezt, végűl beletörődött gyermekei saját útkeresésébe. Hagyta, hogy éljék életüket. Sikerült jó iskolában tartania őket, s ez is valami. Hasznos a hátralévő táplálékszerzés és egyéb rágni, nyelni, nyomogatni valók biztosítása szempontjából. Hogy majd egykor ők is továbbadhassák e nemes létértelmet.

Na nem mindíg ment nekik ilyen jól! Voltak szűkös idők. A gyerekek kicsik voltak, a férj kicsit elzüllött, de csak azért, mert kicsitsem értette miért van. Ami érthető, s nem ritka errefelé. Volt hogy alig jutott étel a tányérra, s még ott voltak s macskák is, mert Jí mindenkit meg akart menteni aki keservesen nyávogott. Szóval volt, hogy a puszta túlélésről szólt. 

De miért is? Mit is kell túlélnünk? Egymást? Ki veszi el tőlünk azt, amit mindannyian kaptunk!? Ki mondja azt hogy nem élhetünk másként, csak néhány beteg elme szabta áron!? Ki az a vezető, aki úgy dönt egy több milliárd utassal teli buszon, hogy most egy halálosan rázós úton megyünk, mert neki úgy tetszik, mert az ő ülése kényelmes és megvédi őt!? És ha kell még ki is béleli néhány nyomorúlt testével.   Szóval vannak fura sofőrök, e fura kis világban. 

De lehet, hogy odafent is furán ráncolják a homlokukat, s nem valószínű, hogy a végén az nevet aki most kéjesen nevet. Ahogy voltak, úgy vannak, s lesznek is nehéz idők. Okát pedig nem nem tudjuk, a tudatlanság az!

Na de vissza e kirakatdemokrácia kényelmes röpke éveihez.

Krisz betért egy bárba, amelybe nagy ritkán be szokott nézni. Egy korsó sör társaságában egy asztalhoz ült. Enyhén hangulatos hely volt, fa székek, deszka asztalok, némi törzsvendéggel dekorálva. Egyszercsak odalépett és ült hozzá egy egyszerűbb, idősebb tanárforma. Ismerősként üdvözölték egymást:

  - Tiszteletem Krisz professzor!

  ~ Úgyszintén tanár úr. Mi újság a suliban?

  - Hát a matek és a fizika még mindíg hidegen hagyja a gyermekeket. Kivéve néhány kiközösített kiskockát, akikből majd nagy tudósok lesznek, és megmagyarázzák miért olyan sivár ez a világ!

  ~ Hehehe. -

Két másik arc csatlakozott hozzájuk. Egy bajszos farmerféle, és egy olcsóöltönyös üzletember. A tanárt ismerősként köszöntötték. Krisz bemutatkozott. A farmer szólt:

  - Elvetettem mindent ami ehető, mert az élelmiszerárak csak emelkednek! -

A kereskedő:

  - Jól tetted barátom. Nekem is létszámleépítést kellett csinálnom a boltban! -

A tanár:

  - Persze! Elküldted a két idős asszonyt, és felvettél egy csinibabát! -

A kereskedő kacagott kissé.

A tanár:

  - És ön Kriszprofesszor? Mit csinál mostanság?

  ~ Pályára állítottunk egy Űrszállodát! -

Pislogtak. A kereskedő:

  - Maga olyan űrkutató féle? -

A tanár válaszolt:

  - Korunk egyik legelismertebb filozófusa és kozmológusa!

  ~ Azért az túlzás. -

A farmer:

   - Filóózófus? Agyalóóművész? Dolgozni kell, hogy legyen élelem, és boldoguljon a család! Mi kell még? Minek annyit okoskodni?

   ~ Részben igaz. S részben téves. Ha csak eszünk, alszunk, szaporodunk, csak állatok vagyunk! Miért kaptunk magasabb értelmet, ha nincs magasabb értelem?! -

A kereskedő:

  - De hát az állatvilágból jöttünk nem?! Aki a kanosabb, azé a nőstény! Hehe.

  ~ Ez ma már nem egyértelmű! Könnyen lehet, hogy inkább oda süllyedtünk! A Darwini evolúciós elmélet kétségessé vált! A világ felépítése túl intelligens ahhoz, hogy tudatos terv nélkül jöhessen létre! 

Ami pedig az általad nősténynek nevezett személyeket illeti, jobb inkább azzal az eggyel rendesen törődni, akit nekünk szántak!

  - Jó jó, de ki tudja melyik az! Ezért kell válogatni!

  ~ Amelyiken rajta a nevünk! -

A tanár:

  - Hát jó volna tudni hogy épp tudást, avagy tudatlanságot oktatunk-e a jövő nemzedékének! Ha múlandó jelenségeknek tartjuk egymást és magunkat, az vajon miféle értékrendeket szül?    Egészségükre! -

Ittak.

A BESZÉDES CSEND

Otthon a nappaliban ejtőzött. Miután végre jutott egy perce önnön saját létezésének észlelésére, eszébe jutott egykori megébredése, amit a csillagok súgtak neki. A csillagok, melyek oly nagy hévvel próbálják elégetni e parttalannak tűnő szótlan sötétséget.

Majd agyalásba kezdett:

  ~ Annyian, annyi féle képpen vélekedünk és nem vélekedünk Istenről! De vajon e kérdés valódi tisztázása nélkül érdemes e bármi másba is belefogni!? Persze mondhatnánk, hogy mivel egyediek vagyunk, annyi féle a meggyőződés, ámde inkább annyi féle a Vele való valódi kapcsolat hiánya. A végső közös pont biztosan egy. Ott van a mi igazi egyetértésünk! -

A géphez ült, és beírta a keresőbe: tudományos Istenkeresés. Sok oldalt kidobott, de java részük mellébeszélés, egyedi ötletek, és sok-sok hogyan ne találjuk meg Istent.   'Én így vélem, én úgy hiszem. És Ő mit gondol erről? Ja azt én nem tudom!'

Aztán a megannyi hiábanemvaló oldal alján, csak talált valamit: 

" Az Istenkutatás nem esik kívül a tudomány hatáskörén, mint ahogyan azt sokan hiszik, arra hivatkozva, hogy nem bizonyítható! Egyrészt a tudomány igazságkeresést jelent, melyet szubjektivitás nem korlátozhat le, másrészt pusztán annyi a probléma, hogy a bizonyítás másféle módszert igényel. Miután nem anyagi jelenséget, vagy irányított temészeti megnyilvánulást keresünk, hanem a legfelsőbb intelligens hatalmat, így a megfelelő kapcsolatteremtésre van szükség ahhoz, hogy ő maga tárja fel önnön létezését. Ez az egyetlen lehetséges irányelv! S ami az álltalános feltárást illeti, miután a legtökéletesebb kapcsolatlehetőségről beszélünk, könnyen lehet, hogy mindenkinek egyénileg is fel kell építenie! "

  ~ Na igen!! -

Azonnal írt is az illetőnek.

Kiderült, hogy egy bizonyos H. Kristóf úr, aki egy keresztény teológus, de nem az a fanatikus szentimentális elmeszintü hívő, hanem intelligens Istenkutató tudós, aki a Bibliát nem ürügynek, hanem iránytűnek használta.

Pár szóváltást követően egy találkozót beszéltek meg. Két nap múlva, Krisz irodájában futottak össze. 

Kristóf úr egy barátját is elhozta, aki ugyanebben a témában utazott, de kissé más irányból. Ő pszihedelikus sámánizmussal foglalkozott, tudatállapotok között keresgélt. És hát aki komolyan keres, csak talál valamit. Vagy valakit.

A nagy üdvözlések után letelepedtek a bőrkanapéra, az üvegasztal köré, melynek lapját, találó módon egy nagy szoborkéz tartotta. Sámán úr igen sámánosan nézett ki. Fonott haj, fonott szakáll, fondorlatos nyakláncok meg tekintet. Elővett egy díszes kis bőrtasit, naná, és belőle valami száraz növényeket, nane. A morzsalékot belegyömöszölte egy madártollas pipába. Rápöffentett, s nagy áhitattal feltöltötte magát az illatos füsttel. Aztán Kristófnak adta, aki szintén szívott egyet, majd vissza adta, s a sámán úr Krisznek nyújtotta. Ő kissé tétovázott, de aztán szívott egyet.

Kristóf úr kezdte a beszédet:

  - Nem csekéjke okból jöttünk most össze, mi, 3 ember a 7 milliárdból! 
E csöpp bolygó, csöpp szegletében! 

A legnagyobb okra találtunk hivatottságot, a legnagyobb okból hívtuk össze e találkozást!

  - Úgyvan! - Helyeselt a sámán, miközben látszott, hogy arra várt: 'hassámán!' 

Nem kellett sokat várniuk. A ki tudja miféle növények hatóanyagai, hamar másféle, felfokozott elme és intelligenciaszintre hajította őket. 

  ~ Ez igen! - Harsant fel Krisz.- Most brutál érdekesnek és csodának látom e világot! Nem meglepő, hogy rákattannak az emberek az efféle hatásokra.

  - Nana! - Fegyelmezett a sámán úr.- Ezeket az ősi szent növényeket nem szabad önös, kéjes, torz élvezeti cikként használni! Nem azért vannak! Tudást és inspirációt rejtő ajándékok, s mint ahogy maga az emberi élet és értelem is, az igazságkeresést kell hogy szolgálja! Nem szabad visszaélve, tiszteletlenül használni őket! Ne bűnös vágyainkat pumláljuk tele még több bűnös vággyal! A létezés értelmét ne egymás hátsójában keressük! -

Aztán ahogy a hatás még magasabbra nyitotta Krisz tudatát, egy retenttő súlyos, és borzasztóan tényszerű felismerésre riadt!

  ~ Barátaim! Tisztán látom most ama elbírharatlan súlyú, és egyáltalán nem felfogott valóságát ama történésnek, hogy nemsokára, rettentő hamar, meg kell halnunk! Szinte elviselhetetlenül félelmetes, hogy elkerülhetetlen, s hamarosan meg fog történni! Senki nem menekülhet, senki nem segíthet! Kitépődünk e testből! Se e kéz, se ezen arc nem lesz többé a mienk, nem lesz többé! Számunkra nem lesz többé mi itt volt! Búcsúra sem lesz idő, csak elkap és visz! A halál hamarosan bekövetkezik kétségtelenül! -

A másik kettő ledermedve hallgatta, s átérezte szavait. Félelmes áhitattal kérték; folytassa.

  ~ Bizony bizony rettentő súlyú ezen ok, amiért találkoztunk! Ez mindenkit érint, és úgy hívják: a könyörtelen halál! De látok mást is! Egy lehetőséget! Mely úgy tűnik, valóban egyetlen! 

A lehetőség, hogy a halál, mely milliószor rosszabb mint ahogy képzeljük, nevető könnyedséggé váljon!

  - Folytasd! - Mondta a sámán.

  ~Tőlünk függ! Ha akarjuk úgy sétálhatunk át a halálon, mint egyik szobából a másikba! De csak egy személy van, kinek a kegye ki tudja nyitni azt az ajtót! Tudjuk kié. És meg is akarja tenni, és küzd is azért, hogy megtehesse! Csak mi akadájozzuk! Meg kell tanulnunk megérteni őt, és menedéket venni nála! Isten független, de őtőle minden függ! E világ mechanizmusai kegyetlenek, személytelenek, de igazságosak! Ám ő a legkevésbbé sem tehet róla, nem okolható, nem felelős, a mi vágyainkhoz viszonyulva teremtette. Felelősséget, de kiutat is adva hozzá! Abszolút korrekt!   Ő pusztán a legjobb barát, a tökéletes társ!   Meg kell tanulnunk úgy élni, hogy örök társaink, kik itt élnek és amott, ők nyissanak ajtót, intve a másik oldalon, hogy: "gyere már"! -

Csend lett.

Elméjültek elmélyükben.

Aztán a növényzet misztikus indái eltűntek. Újra a hétköznapi emberi tudat elviselhető, langyos iszapában pihengtek. Nagy elégedettséggel emlékezgettek amire tudtak, és tovabólogattak. A találkára nem volt többé idő, s talán szükség sem. Létrejött a megértés mely küldetést szabott rájuk. Egy egész életre valót!

CSAK HINNI CSAK MIBEN?

Krisz haza érve ernyedten hevert el az ágyon. A falakat bámulva nagy, indokolatlan önelégültségben mélázott, tűnődött, spekulált. 

  ~ Jó ez a kis menedék. Egy földből összegyúrt, falakból összerakosgatott kis önvédelem. Jó ha van egy ilyen kis zug, ahol ily érdemtelen elégedettségben megpihenhetünk. Nagy kegy ez! Ám nem szabad vakságig kábulni benne! Ezek nem otthonok, csak útszéli menedékházak! Egyszer úgy lépünk ki ajtajukon, hogy nem térünk vissza többé! És vajon akkor is lesz-e legalább ilyen békés menedék? Ha esetleg tőlünk is függ, meg tesszük-e érte amit kell! Nem hinném. Csak strucc politikák, sértő lázadás, és fejlődés nélküli csaló vallásosság! Mi lesz így?
Leginkább csak legyintünk, örök hajléktalanként, dacos vakságban, süketen húzódva be nemlétező zugokba, a végtelenül gyönyörű és ragygó valóság szőnyege alatt! 

Elzárva magunkat a felettünk zajló örök nevetés elől. -

A lekapcsolt tévét bámulta, s eszébe jutott a nemrégi eset, mikor pont akkor, pont ott kapcsolta be. Éppen a 'Jézus élete' című film ment. Jézust az álmélkodó tömeg vette körül. Valaki megkérdezte tőle, mi az Úr legfőbb parancsa. Azt válaszolta: "Nincs parancs, csak kérés! Szeresd Őt teljes szivedből!"   
  ~ Tehát ha 7 milliárd emberből akad aki felteszi a kérdést, hogy ha 7 milliárd emberből közel 6 milliárd vallásos, java részt egy Istenben és Isteni értékrendben hívő, hogy lehet mégis ilyen e társadalom? Gyakorlatilag pokoli. Lakható kontinenseink fele, csaknem lakhatatlan a társadalmi minőség miatt! Ez itt a Föld nevü lakhatatlan bolygó! A válasz netán a fent említett válasz megvalósításának hiányában keresendő? Mert leginkább csak hisszük hogy hiszünk benne. Inkább csak magunk alá ajarjuk gyűrni e világot! Ki ki a kedvenc pozitúrájában. A fent említett, vélhetően az egyik leglényegesebb tanítás, bár kikerűlhető, nem biztos hogy elkerülhető! -

Krisz a belvárosban sétálgatott. Egy olyan részhez ért, ahol jónéhány guberáló hajléktalan 'élt'. Megpillantott egy hajléktalan nőt gyermekkel! Egy öreg fedéltelen férfi adott nekik egy konzervet. Krisz rendkívül elkeseredett. 
  
  ~ Így látni emberi lényeket. Ahogy csoszognak a sok félistenszerű társaik között. És mennyi pénzt elszórnak tökfelesleges dolgokra, gyermekded elmeötletekre, na meg harcászatra, mikor az igazi honvédelem az emberhez méltó tudatminőség, a jóság és az Istenkeresés!   

Itt van eme nagy sötét rideg űr, itt e Föld nevü menedék, mi oly gazdag és pompás, és még az állatokat is megfelelő otthonnal látja el! És emberi lények nem kaphatnak rajta egy talp alatnyi földet, néhány falat, egy ágyat és egy ablakot, mely egy józan világra tekint! Hát ki sajátítja ki e bolygót?! -

Hazament, hogy kiheverje ezt az élményt. 

Amit ők biztosan nem fognak.

A VALÓDI KERESÉS

Krisz másnap hátizsákba pakolt, bakancsot húzott. Másféle kikapcsolódást tervezett. 
Egy felfrissülést a környező hegyekben.

Felment egy nagy sziklára. körötte a gyönyörű táj. Az ég mennyei kék, néhány mesebeli felhővel. 
Felfelé nézett, majd összetette kezeit, és leborúlt tiszteletét ajánlva.

A tavaszi Nap fénye olyan tisztán ragyogott, olyan láthatóvá és érthetővé téve mindent, mintha nem is a Nap fénye volna! Az igazságé! Nagy túrát tett a vadonban. Elméje elengedte a zavarodott emberi környezet hatásait, és felszabadúlt a még ismeretlen eredetű műalkotásban mit csak természetnek nevezünk.

Este tábortűz lobogott. Krisz megpihenve szemlélte. Mögötte kis sátor. Szikrák pattantak ki a tűzből és kihúnytak. Majd néhány lepke belerepűlt és felragyogott. Hangosan gondolkozott:    

  ~ Valaki elhagyja az eredeti tüzet, valaki visszatér hozzá.   

Nekünk nincs lelkünk! Mi magunk vagyunk az! A lélek maga a személy! 

Az a valódi énünk! 
Vagy a valóságban élünk, vagy utazunk a tévedésben.   
A kérdés, vajon mi lehet az anyag alkotta világon túl! -

- - - -

Dzsí hazafelé sétált kollegabarátnőjével. Majd búcsút intettek egymásnak. Járműveik másfelé vitték őket. Aztán egy hirdetésekkel teli falfelület mellett ment el, és felületesen rá pillantott. Azt olvasta: "Örökkévalóságot keres társaságunk!" Rögvest odalépett, de kiderült: "Őröketvagyonőröket keres társaságunk!" Azért mosolygósabban ment tovább. Arra gondolt, talán nem is ő nézte el, hanem valamennyi hirdetés erről szól, csak nem tudják megfogalmazni.

- - - -

Kriszt meghívták egy neves egyetemre előadást tartani. 

Mivel elég jó tanári hírneve volt, lelkesítő, tudatébresztő beszédet kell tartania, hisz a hallgatók erre számítanak. 

Megérkezett. A méretes előadóterem zsúfoltságig megtelet. Kissé zavarba is jött. Majd belekezdett:

  ~ Ühm. Az előadásom címe; "A cél: a valódi élet, a valódi élet: a cél!"

 Kicsiny tudatlan gyermekként születünk bele, egy teljesen ismeretlen világba. Aztán ahogy felnövünk, alaposan megismerjük. De vajon tényleg így van? Meghallgatjuk azokat akik már felnőttek, könyveket dugnak az orrunk alá, és azt mondják: ez a valóság, vésd az eszedbe! Még eséjt sem adnak, hogy feltegyük a kérdést: el akarjuk-e hinni? Kötelező elhinni! Vizsgázni kell belőle! Még csak nem is a tudós társadalom tanai, csupán néhány tudósküllemű emberé, kiket a kormányzat kiválogatott, s kedvezőnek ítélte állításaikat politikai célokból! Mert egy tudatlan tömeg tehetetlen és könnyen irányítható! S ha valaki másban hisz, nevetségesnek hat. Az nem lehet valóság. De valójában csupán néhány tankönyvben hiszünk. Szerzőiket, és azokat kik elénk tolják, tévedhetetlen szentekként fogadunk el, ha rájuk építjük az egész életünket! Ezt érdemes átgondolni! Az elmúlt kis időben, úgy röpke 5 ezer éve, elég zűrös módon próbáljuk létünket a felbecsülhetetlen csoda méltóságába emelni. A békés időszakok rövid ideig bírják. A vezetés visszaélései, az egymást váltó forradalmak és háborúk elég kiábrándítóak. 

Ám ez csak az érem egyik oldala! 

Az éremé, mely fejjel felfelé hever a Földön. A fej, a világból kiszakadt emberi elme! Az írás lehetősége azonban még rejtve van. A sok szenny és tévedés alatt pislákoló emberi értelem, alig látható módon, de fejlődik! Ahol a fejet képesek lefelé fórdítani, ott a tudás oly szinteken jár már, hogy nem is hinnénk! Ami régen csak kivételes bölcsek és szentek titkos beszélgetései voltak, ma röplapokon söprődik az utcákon.   

Azt mondjuk modern és felvilágosúlt. De szerintem nincs régi és modern, csak örök és múlandó! Milliárdokat pazarlunk olyan kutatásokra, melyek a megoldást az elérhetetlen anyagi űrben, vagy a kvantumi ürességben keresi! Felesleges energia és életpazarlás, mert a csillagok számukra, mégha közelről bámulhatnánk is meg őket, akkor is csupán jópofa dekorációk maradnak. Az univerzum lényege ugyanis ott ül melletted!    

Az emberi tudat mélyén oly valóság szunnyad, mely mellett az univerzum lényegten! Mert aki ott pislákol, egyre úgy tűnik, túl van a múlandóságon! Mindaz ami múlandó, lényegében szinte nem is létezik. Mert egy ponton az értelme megsemmisül. Nem valószínű, hogy a tudatlan anyag a legfelsőbb létező, és ok nélkül a tudatnélküliségből öntudatra képes ébredni. Egyre inkább az ellenkezőjére derül fény! A tudatos világra! Ha a tökéletes boldogság felé akarunk evickélni bizonyos, hogy a személyes létezés, az egyéni öntudat végtelen értékét felismerő tisztelet, tudás és odaadás az irány! 

A valódi, abszolút értelemmel bíró szerepét kell megtalálnunk! Amely bizonyos, hogy egy számunkra még rejtőző kapcsolatszint, egy számunkra még nem megközelíthető személyes Világgal! Nem nagy titok, hogy nem mi vagyunk a legfelsőbb létezők, s hogy egy, tán határtalan létezésrendszer parányi részei vagyunk. Az anyagnál bár meglehet magasabb rendűek, de nem annak Urai! Pusztán küzdünk vele. 

Mindenképpen érdemes a legfelsőbb tudat felé kutatni, mert másfelé eséjtelennek tűnik megtalálni létproblémáink végső megoldásait! Ne az elme hatásainak rabszolgáivá váljunk, hanem az egyre tisztábban látó intelligencia segítségével próbáljuk együtt, akár kéz a kézben családosan, akár szerzetesi elhivatottságban, vagy magányos remeteként, de megtalálni a haza vezető utat, mert bizonyos, hogy ezt az földi emberi életet az utolsó kanyarnak szánták!    

Köszönöm szépen! -

Hatalmas taps és elismerő füttyöngés viszonozta.

A MERÉSZ ÖTLET

Újra a kutatóközpontban volt. Egy tudós beszélt hozzá:

  - Már egy hónapja kering a szálloda a Föld körül! A technikai személyzet jelentése szerint kitűnően működik! Hamarosan mi is felmehetünk. -

K. csak bólogatott.

A központ parkján át mendegélt aktatáskájával. Megpillantotta a padot, s megállt. Tétován meredt rá.

Taxiból szállt ki. Egy kertvárosban lépdelt virágcsokorral a kezében. Egy ház ajtajához ért. Idegesen köszörülte torkát. Nagy levegőt vett, majd becsöngetett. Jí nyitott ajtót! Aki igencsak döbbenten nézett. Majd behívta Kriszt.

A kanapén foglalt helyet. Jí kávéval kínálta, és kedvesen mondta:

  - Őrület mire vitted!

  ~ Te sem panaszkodhatsz!

  - Már nem.

  ~ Figyelj!  - Tette le a kávét. -  Komoly hivatalos ügyben vagyok itt!

  - Na persze!

  ~ De tényleg! Ne csináld már! -

A lány pislogva nézett. 

  ~ A francba de jól nézel ki! 

  - Na ez aztán hivatalos!  - Mosolyodott el a lány.-

  ~ Na jó figyelj! Létrehoztunk egy űrszállodát!

  - Valamit hallottam róla.

  ~ Szóval kitűnően működik, és én leszek az első civil aki kipróbálja!   Veled együtt!

  - Míí!   Még mitnem! A gyerekeimet ki fogja felnevelni!?

  ~ Ugyan! Teljesen biztonságos! 

A többi tudós 3 nap múlva csatlakozik, de a technikai személyzet ott lesz az üzemi részlegben!

  - Ebben a világban olyan, hogy teljesen biztonságos, nem létezik!   

És különben sem tudom mit vegyek fel!   Valami scifiset?

  ~ Ja mindenképp! Olyan testhezállót!

  - Na persze! -

Nevettek!

Hamarosan begördűlt a nagy fekete autó Jí háza elé. Krisz az autónál várta. Az ikrek lelkesen integettek.

Megérkeztek a NASA repülőterére és beszálltak a gépbe, mely egy erőteljesebb felépítésü kis utasszállító vólt. Majd feszálltak. Jí és Krisz ámúlva, ám kissé aggódva nézték az eltávolodó Földet. A jármű egy hatalmas űrhajóhoz ért, és beszállt egy zsilipbe, majd egy hangárba gurúlt. Egy robothang jelzte, hogy az oxigénszint megfelelő, kiszállhatnak! 3 ember fogadta őket, kik a lifthez kísérték. 

A lány és Krisz kettesben mentek fel. Az ajtó kinyílt, és Jí teljesen ledöbbeve s hitetlenkedve ámúlt! K. csak mosolygott, mert direkt nem mesélt neki részletesen az űrszállodáról.  
Jí:

 - Én meg acélos folyosókra, szegecses ajtókra, és csövek között bújkáló űrgezemicékre számítottam! -

Az Űrszálloda látványa irreálisan csodás volt! Végeláthatatlan Földi tájak, hegyek, erdők, rétek, áradó Napfény, ragyogó kék ég, szellő, madárdal, lepkék, dús kertek! Hozzá a természettel öszeolvadó, legmesteribb iparművészeti stílusban alkotott szállodarészleg: Bár, terasz, pihenőhelyek stb.
Jí:

  - Ez meg hogy lehetséges?! 

  ~ A kertek kivételével csak virtuális szimuláció! Napszakokkal, évszakokkal, időjárással!

  - Ez hihetetlen! -

Sétáltak, nézelődtek. 

Jí észrevett két törpekecskét. 

  - Jajj de édesek!    De csak nem eszik meg őket?

  ~ Csak a tejükért vannak! -

Az önfentartó rendszer csak vegetáriánus táplálkozással működik! Pont neked való! Illetve én is áttérőben vagyok. És ha már itt tartunk, meghívhatlak ebédre?

  - Hm. Rendben! -

Egy belső kissebb helyiségbe kísérte, és egy asztalhoz ültette, mely mögött nagy függöny volt. Egy kemence szerűséghez lépett, és mesterművi fogásokat vett ki belőle, melyet felszólgált a lánynak. 

  ~ Ez egy szakácsgép! Telefonon rendeltem meg a menüt. Indiai!

  - A kedvencem!

  ~ Jóétvágyat.

  - Neked is! -

Eszegettek. 

Befejezték, és Krisz megnyomott egy gombot az asztal végén, és szétgördült a függöny!       A Földbolygó fenséges, ragyogó látványa tárult eléjük!

Jí:

  - Ez a legcsodásabb!

  ~ Mint egy kék gyöngy! A nemlét sötét óceánján! Az idő könyörtelen hullámaival dacolva!

  - De mi mégis a tudatlan visszaélést választjuk.

  ~ Hm. Vagy tán pont azért vagyunk itt. 

  - De mindíg akadnak felébredők, kik őszinte hálával próbálnak visszaintegetni a világnak! -

Elnémultak

Később a Naplementét nézték a bár teraszáról. Gyönyörű madárzene ringatta őket. Dzsí nagyot ásított.

  ~ A frisslevegő! Felkísérlek a lakosztályodba! -

A VILÁG KÖZBESZÓL

Reggel Krisz köntösben kávézott a teraszon, újságot olvasva. Jí is csatlakozott hamarosan:

  - Sétálgattam, és arra távolabb is találtam kecskéket. 

  ~ Azért vannak odaát is, mert az egész létesítmény két külön működő egyforma rendszerből áll! Középen van egy alig érezhető fertőtlenítő légfűggöny. De ha súlyos probléma merülne fel, hermetikusan is kettéválasztható egy acélfallal. Csak azt a piros kart kell lehúzni! - Mutatott a távolba. - Na megtaláltad a fűrdőruhát?

  - Meg!

  ~ Akkor irány a strand! -

Egy kicsiny homokos tengeröbölhöz értek! A medence hiperművészi kialakítása és a virtuális háttér és egyéb effektek, teljesen valódi tengerpart illúzióját keltették! A lány ismét ledöbbent, szájához kapva a csodálkozástól. Lelkesen vetkőzni kezdett! Közben rászólt Kriszre, hogy a tájban gyönyörködjön! Nagyokat csobbantak a hullámokba. Majd a parton piknikeztek nagy vidámkodva. Egy tarisznyarák araszolt el mellettük. Jí:

  - Jújj! Rák is van? 

  ~ Nem igazi. Egy őrült kolega kreálmányai a robot rovarok. Hasznos méréseket végeznek. Viszont a méhek igaziak! Holnap érkeznek a többiek. Majd bemutatom őket. Vidám csapat.

  - Áhá! Kettesben akartál velem lenni! 

  ~ Bizony! Kis naív! - 

Nevettek. 

  ~ Ha  a gyermekeiddel szeretnél beszélni, a szobádban lévő ablakok monitorként is működnek! Csak mond  kétszer: Jívia, Jívia! Hanggal is irányíthatod, de találsz egeret és billentlyűzetet az asztalnál! Nekem meg kell látogatnom a technikai személyzetet, de délután talizunk. -

Krisz az üzemi részben beszélgetett az emberekkel. Az egyik odalépett hozzá: 

  - Némi űrszemét pályát változtatott, és hamarosan elér minket. Nem veszélyesek, a hajó burkolatában nem tudnak kárt tenni! De kisebb koccanásokból eredő rázkódás előfordulhat!

  ~ Rendben. Köszönöm.
 
 - Majd mondja azt a hőlgynek, hogy földrengés szimuláció.

  ~ Á, nem az a naív tipus. -

A teraszon koktéloztak.

A fémroncsokból álló űrszemetek a hajóhoz értek, néhány nekicsapódott, de a burkolatnak meg sem kottyant, hisz meteorfelhőt is ki kell bírnia. Kissebb rázkódások történtek.

Jí megilyedt:

  - Mi ez!?

  ~ Csak űrszemét, ne aggódj! -

Egyszercsak a lebegő törmelékek közül előbukkant egy régi hordozórakéta! A hajónak csapódott, és hatalmas robbanás következett be! A szálloda tere erősen rázkódott, a fény pislákolt! Mindketten megrémültek! Majd hamarosan megszűnt a rázkódás és a villozó fény. Kissé megnyugodtak. Krisz telefonált, de nem volt vonal. Aggódva mondta a telefonba: "~Külképet!"   A virtuális táj eltűnt, és a külvilág képe jelent meg. 

A Földbolygó tárúlt eléjük, mely gyorsan távolodott! Ez sokkoló volt számukra!

Megcsörrent a telefon. Kihangosította:

  - Robbanás történt a hajtóműreaktorban, a szálloda rész leszakadt és kilökődött. De nem kell aggódni, a mentőjármű már úton van felétek. -

NASA Központi Irányítás:

Kapkodó technikusok a monitoroknál. Egy öltönyös vezető erélyesen kérdezte:

  - Mikor érhetjük el őket?

  ·· Elkészültek a számítások! -

Az ember rendkívül keserű képet vágott, és habozott.

  - Mondja már az Istenért!!

  ·· Olyan sebességgel száguldanak, hogy nem tudjuk utólérni őket!

  - Hoógyan!! - Képedt el a vezető. 
 
Krisz és Jí ezalatt csak álltak és némán bámulták a Földet, mely igen kicsi volt már.

Majd a hatalmas monitor-ablakon az öltönyös vezető jelent meg:

  - Őszintén sajnáljuk ami történt, kérjük őrizzék meg nyugalmukat! Sajnos olyan sebességgel lökődtek ki, és szágúldanak, hogy nem tudjuk utólérni önöket!   Fizikailag sajnos magukra maradtak az űrben!   De elektronikusan még sokáig önökkel leszünk, és fenntarthatják kapcsolataikat hozzátartozóikkal!   

Az Amerikai Egyesült Allamok, hőseiként emlékezik önökre, családjukról maradéktalanúl gondoskodik!   Isten óvja önöket! -

A vezető eltűnt.      

Ám a Föld is!

Jí háttal állt Krisznek, száját fogta.

Krisz fejét lehajtva, nem bírt rá nézni.

Majd Jí némán odasétált a piros karhoz. Krisz felé fordította könnyes arcát:
  - Soha többé nem akarlak látni! -

És lehúzta a kart, majd elsétált. 

A rettenetes acélfal végiggördült, és kettéválasztotta a hajót!

A KETTÉVÁLT ÉLET

Másnap reggel Krisz köntösben, kávéval, a tudósokkal beszélgetett szobályában a monitornál:

  ~ Nekem igazából nem gond, eddig is elszigetelve éltem. Végül is maximális luxusban utazok, egyedülálló helyzetben. De Jível más a helyzet. Neki itt sem kéne lennie. Az én hibám az egész.

  - Majdcsak feldolgozza!
 
 ~ Egyhamar nem.
 
De legalább az Űrjármű kifogástalanul működik.

  - Hála az égnek! A számítások szerint minden bolygót és holdat elkerültök. -

Napok, majd hetek teltek el. Krisz kertészkedett, főzögetett, újságot olvasgatott, a kecskékkel bohóckodott...

6 hónap múlt el!

Jí a monitor előtt ült. Egy törpekecske pihent ölében, bögréből szűrcsölgetett, gyermekeivel beszélgetett.
Megszokott, hétköznapi, semmitmondó szóváltások.

Krisz szintén egykedvűen üldögélt a teraszon. Hangosan gondolkozott:

   ~ A pszihikai hatás alaposan le lett tesztelve! Épp olyan dögunalom minden mint a Földön! Gyönyőrű tájak, melyekben sosem sétálunk. Még egy elérhetetlen nő is akad a vicc kedvéért. -

Egy nagy ablaknál meredt a csillagokba.

Majd egyszercsak bement a könyvtárszobába, a hátsó hófehér polcokhoz, melyen borítóval előrefelé állt nénány fekete, fehér és színes könyv.   Lassan levett egy pirosat.

  ~ 'Bhagavad-gíta.' :  Isten éneke. -

A teraszra ment és olvasni kezdte. Egész nap olvasta, rendkívül elmélyedve benne. Másnap folytatta. 4 nap alatt végigért a vaskos szentíráson. 

Szavain töprengett:

" Nincs igazság, mi magasabb rendű lenne nálam! Minden rajtam nyugszik mint gyöngysor a fonálon! "

" Az anyag alkotta világban minden lény esendő, a lelki világban mindenki tévedhetetlen. E kettőn kívül létezik a leghatalmasabb élő személyiség, a legfelsőbb lélek! "

" Akik szűntelen odaadással fordulnak felém, azoknak megadom azt az értelmet, amellyel eljuthatnak hozzám! "

Krisz a szobájában egy asztalra helyezte a könyvet, leborúlt előtte. Sétálgatni ment, s megébredő tudatban filozofálni kezdett: 

  ~ Minden te vagy! Te vagy az aki létezik valójában!   Minket a tőled kapott szabadság tesz önmagunkká! De nagy ára van ha rosszúl használjuk, és kicsúszik kezünkből!   Tebelőled kiáradó parányi személyek vagyunk! 

A részeid!    És te...! -

Hirtelen a válaszfalra nézett! 

  ~ Társaid! Örök társaid vagyunk!!   

Mi megsértődtünk rád, elfordultunk tőled, téged hibáztatunk, mert nem értjük még létünket! S te türelmesen vársz ránk a másik oldalon!         

A világ valódi oldalán! -

- - - -

Jí a szokott fotelben ült. Egy hófehér Bibliát csukott be éppen.   Fohásza:  

  - Kérlek adj nekem menedéket, ne hagyj magamra az ürességben!   

De semmisíts meg azonnal, ha felesleges vagyok számodra! Elengedem érted ha kell, e csillogó filmvilágot! De a szögek túl súlyosak, túl félelmetesek számomra! Csak tehetetlenül heverek a tanító lábnyomán! Kérlek segíts! -

Kisvártatva jelezni kezdett a monitor robothangja: 

" - A kapcsolat a Földbolygóval megszakadt! "

" - A kapcsolat a Földbolygóval megszakadt! " -

Jí arca megrendült, szemei összeszorultak.

HAZAINDULÁS

Krisz egy CD-t rakott a gépbe.

Jí úgyszintén egy CD-t rakott be. Mindketten ugyan azt, melyet a lélekfesztiválon vettek.  Mindkét oldalon ugyan az a dal szólt, miközben a csillagokba merednek. A dal arról mesélt, hogy örök lelkek vagyunk, semmi keresnivalónk itt, menjünk végre haza.

A dal alatt Jí a szobájában, a falon lévő Jézusfeszület elé lépett, s nézte.

Krisz fehér textilt vett ki egy szekrényből. Aztán a fürdőszobában el kezdte leborotválni a haját. 

A könyvoltár elé lépett, mint egy kopasz, leplekbe öltözött, keleti szerzetes. Az imafűzérrel nyakában, a padlóra hasalt, jelezve döntését, teljes önátadását a legfelsőbb kapcsolatnak.

Jí ezalatt a másik oldalon, szintén fehér textilanyagból valamit varrni kezdett. Aztán gyönyörű, kissé mesésen ható, hófehér apácaruhában lépett a feszület elé! Majd leborúlt előtte! 

Eltelt egy év!

Krisz szerzetesi mivoltjában, vidáman szedte a pazar zöldségeket, majd egy vörös rózsát. A virágot a könyvoltár asztalán lévő vázába helyezte. 

Rég nem érezte már magát egyedül. Végre csak azzal a valakivel törődhetett, akit minduntalan elfelejtünk.

Sétált. A fal mentén elhaladva, megtorpant az ajtónál. Nézni kezdte. Majd lehajtotta fejét, és hátat fordított. Aztán hirtelen felemelte fejét, mert az ajtó sziszegő hangja felsóhajtott! Megdermedt arccal lassan visszafordult. 

Jí állt előtte!    

Hófehér ragyogó apácaruhájában, inkább tündérnek tűnt. Sugárzott! Komoly arcal néztek egymás szemébe. Majd enyhe tiszteletteljes mosollyal, bólintva köszöntötték egymást.

Napjaik immár együtt teltek. Boldogan sétálgattak, beszélgettek. Krisz a piros könyvből olvasott fel rendszeresen. A fehér bibliát a piros könyv mellé tették az asztalra. Jít arra kérte, ajánljon fel egy fehér rózsát a könyveknek. Mert Isten szavai abszolútak, nem különböznek Tőle magától!

VÉGTELEN AJÁNDÉK

Újabb egy év telt el. 

Már nem emberként éltek. Lélekként!

Egy kanapén ültek. Krisz egy kék könyvet csukott be éppen. Dzsí hamarosan elszenderedett, és Krisznek dőlt. Ő lefektette és betakargatta.

Aztán a nagy ablakhoz ment, s a csillagokba tekintgetett. Majd ő is nyugovóra tért a lány melletti kanapén. Mélyen aludtak a félhomályban. Az ablakok a valós űrt mutatták.

Egyszercsak fényesség gyúlt, ami aztán elképesztően vakító fényáradattá vált. Aztán alábbhagyott, s gyönyörű, kellemes, kékes ragyogássá vált. Kriszék felijedtek! Felpattantak és döbbenten néztek körül. Egy határtalannak ható, ragyogó kék univerzumban találták magukat! 
Tele volt fényes bolygókkal! Csak tátott szájjal pisloktak. Krisz felismerte, és így kiáltott: 

  ~ A lelki világ volna??!

Egyszercsak egy kissebb villanás történt a hajón, és még nagyobb döbbenettel kapták arra fejüket. Egy feléjük sétáló fényes alakot pillantottak meg! Sáfrány színű lepelbe öltözött, fekete hosszú hajú, tökéletesen és tisztán csodaszép személy lépett eléjük. 

Krisz:

  ~ Nárada muni!? -

Ő bólintott hogy igen.

  ~ A világ egyik leghíresebb és legnagyobb szent tanítója! -

Majd mindketten leborultak előtte.

Nárada muni mosolyogva s bólintva köszöntötte őket, s törökülésbe helyezkedett. Ök is ugyanúgy. Nárada szólt:

  - Bár én csak parányi szolgája vagyok, de azt hiszem űrhajóval még nemsokan jutottak el a lelki világba! 

A legfelsőbb személy különösen humoros kedvében lehet! Ahogy a szentírásokból megérthettétek, e hely túl van az anyag alkotta univerzumok három minőségén, a múlandóságon, a tudatlanságon, és a szenvedésen. Itt nem létezik a személytelen alkotóelem, az anyag! Itt minden örökből, tökéletes tudatból, és kimeríthetetlen boldogságból áll! Ez az eredeti, valódi világ, melynek sarkában az anyagvilág csupán egy sötét felhő! 

  ~ De mért létezik a szenvedő világ, és mért kerülünk bele? - Kérdezte Krisz nagy tisztelettel a lelki tanítót.

  - A világmindenség nem más mint egy eredeti határtan személy kiterjedése! 

Ő, hasonlósága mellett, teljesen más, abszút ellentétes az összes többi személlyel! 

Ez az abszolút dialektika, vagyis az eredeti kettősségdinamizmus, mely a mozgatóelve a valódi létezésnek!  

Minden egyéni személyiség az eredeti személy parányi, örök, és ellentétes kiterjedése! E kettőféle személy között kimeríthetetlen szeretetteljes vonzalom létezik! Ám e kapcsolatot ki is kell teljesítenie a léleknek szabad döntésével, avagy elutasíthatja! Legtöbben itt, az örök állapotukban meghozzák, de kis része a számtalannak, kerülőutat választ. 

És megízleli az önzés világát, ahol a kettősség a kéj mámorává válik! Vágyat és gyűlöletet, élvezetet és gyötrelmet teremtve! A kéj megfolytja az odaadó szeretetet lehetőségét!   

Az anyag alkotta világban a személyek nem használhatják eredeti örök formájukat, múlandó testeket kell elfogadniuk! Az anyagi bolygók a lélek számára csak űrajók, a múlandó testek csak űrruhák! Mindannyian kilökődtek!  Ugyanakkor a visszaút is mindig biztosítva van! Számtalan anyagi bólygóra, számtalan tanító száll alá!    

Azonban, mivel a lelki út nem könnyű, a legfelsőbb személy időnként totális kegyet nyilvánitva alászáll eredeti formájában, a teljes maga valójában! 

Ő a létező leggyönyörűbb személy! 

Egy ifjú, kékes-feketés fiúhoz hasonlatos. Indokolatlanul feltár mindent, mindenki számára! Legyen az jámbor vagy gyűlöletbe merülő ellenséges. A lehetőséget a változásra mindkettő megkapja!

Ezt minden univerzumban, egy-egy emberi bólygón teszi meg, az ottani idővel mérve 4 milliárd évenként egyszer! Nemrég a ti bolygótok ideje is eljött. Ezért is juthattatok el ide! Ám vissza kell térnetek! Csak a Földön keresztül lehet a lelki bolygókra lépni! Az lett az univerzum kijárata, s ezért sokan akarnak megszületni ott, a rossz körülmények ellenére is. El kell vinnetek oda egy személyt, aki nagyon szeretne már hazatérni, és az Istent kereső, hívő embereknek próbál majd segíteni! -

Jí kérdi:

  ·· Hogyan vigyük oda?

  - A méhedben! Most visszafordítom a hajót! Jó utat nektek! -

Nárada felállt, bólintott, ők ismét leborultak, majd egy nagy vakító fényességben a tanítómester eltűnt, s vele a lelki világ is. Újra a fekete űrben találták magukat.

Megfogták egymás kezét.

MEGÉRKEZÉS

10 hónap múlva!

A nagy ablaknál Jí nagy hassal állt. Mellette Krisz.   Majd egyszercsak feltűnt a távolban a Föld!   Pár hét múlva megérkeztek a légköréhez.  

A NASA központban már észrevették egy ideje, s azóta hatalmas riadalommal szaladgáltak a technikusok, mert a hajóval nem lehetett kapcsolatba lépni.   

A hajó a légkörbe ért, és speciális rotorok nyíltak ki rajta, aztán ereszkedni kezdett. 

Leért. 

A mentőemberek, technikusok és tudósok berohantak. Sietve keresték őket. Majd feszaladtak a lakosztályba, és felfoghatatlan látvány tárúlt eléjük! 

Az ágyon egy csecsemő mosolygot! 

A padlón a Jézusfeszület alatt, egymás mellett két ember alakzatú rózsasziromkupac feküdt;   Egy vörös és egy fehér.

     



VÉGE

 

Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!