Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
amugyorokvagy

NEM TERVEZETT ŰRUTAZÁS: A LÉLEK 1/2 rész ( folytatás )

FA · 9 hónapja
A SZÖVETSÉG 

Újból a parkban ücsörgött, s persze hogy nem a lánnyal való találkozásban reménykedett, s persze hogy nem szeretett bele rettenetesen!

Órák teltek el hiába. Vagy tán nem is oly haszontalanul, mert az újdonsült örök tanítások kezdtek megértéssé gyúlni szívében.

" ~ Csak Te vagy! Ez a legfelsőbb legelsőbb abszolút és megváltoztathatatlan tényigazság! Légy bár bárki!
Egy végtelenül különleges és csodálatra méltó személy, a leges legegyedibb, s ráadásul határtalan tudatú, energiájú és hatalmú! Ok! Ez bizonyos és leírhatatlanul tökéletes!

Aztán egyszercsak, s ez abszolút abszurd, messze időkön és feltételeken túl, úgy döntesz meghívsz engem a létezésbe! Engem és a többieket. Hogy veled legyek, a belőled kiáradt, de benned maradt világmindenségben! Hogy együtt csodáljuk e közös tényt, miszerint tényleg vagyunk! Hogy együtt nevessünk, kalandozzunk, vitatkozzunk, munkálkodjuk, szórakozzunk és szeressünk, benne élni!

Hát jó! Én hiszek neked! Benne vagyok! Elfogadom a meghívást! Fejet hajtok, mutasd az utat, s én lépek és értek! Nem akarlak többé kihagyni belőled! "

Már épp kezdtek a kavargó érzelmek lenyugodni, mikor megjelent a lány. Észrevette Alexet, s odasétált hozzá.

Beszélgetni kezdtek. Alex:

 ~ Az embereknek, az emberiségnek az a meggyőződése, a vallásosoknak is, hogy azért adta ezt a teremtett világot, hogy élvezzük!

 - Igen, így van. Ez tény! Csakhogy nem ez az amit valójában adni akar, vagy legalább is nem így! Ezt mi vágytuk és követeltük ki!

És igen. Meg milyen kegy még ez is! Hogy mégha elképzelhetetlenül fájó szívvel is, és próbálva lebeszélni róla, de megadja ezt az önző létet, ezen eltorzult őutánzást, miszerint urak és élvezők akarunk lenni! Noha lelki képességeink alapvetően nem alkalmasak ezekre! A valódi boldogság pedig persze, hogy esélytelen! Hiába adna meg bármit is, mert egyszerűen nem lehetünk ő! Kemény, nehéz iskola ez. Báb testek, színház bolygók, szerteszét álmodott filméletek! Ez itt nem más, mint a visszaélés univerzuma! - Hadarta el mindezt a lány.

~ Én viszont rettenetesen vágyok egy olyan utitársra és lelki szövetségesre mint amilyen te vagy! Ez nagy probléma a lelki fejlődésben?

- Lehet nagy probléma, és nagy segítség!
 Attól függ szem elől veszítjük-e a célt, vagyis a tiszta lélekké válást! 
Én mivel nő vagyok, mindenképp társra van szükségem, olyanra aki az úton tart. Én érzelmi alapon bár könnyebben fogadom el a lelki cselekedetek világát, de könnyebben el is térek! 

 ~ Tehát megpróbáljuk együtt? A párom leszel?

 - Amennyire tőlem telik!

 ~ Annál jóval kevesebbel is beérem! De ha együtt kijutunk, az mindent megér!

 - Rendben. De nem mondom hogy sétagalopp lesz. 

 ~ Kiviszlek, s te kiviszel, kivisznek minket! -

Elcsendesedve, elgondolkodva ültek. Majd Alex szólalt meg:

 ~ Itt ez a minden ami körbevesz! Ez az anyag, a test, az érzékek, az elme, az értelem! Mindez énvelem! Vagy mindezt, csak képzelem?

Lejár az idő, és a halál nem színpadi, nem filmes jelenet!

Mindent értéktelenné tesz, és borzalmasabb mindennél, ahogy jön mindenkiért! Mintha azt mondaná a világ e törvényén keresztűl: így ez nem jó, így nem lehet, ezt meg kell hogy semmisítsük! Valami mást találj ki. 
Ami örök lehet!

És hogy kellene csinálnunk azt a mit is, hogy ne ez a hóhérhangulatú vég legyen, hanem ragyogó hepiend?! Ezt kérdezi, vagy kellene kérdeznie az emberiségnek!

 - Azért már nem sokat tehtünk, mert a rossz tudat, s a megannyi fel sem fogott bűnös karma, rossz visszahatás, nem besöpörhető semilyen vallási, vagy vallástalansági szőnyeg alá!

De azért van megoldás, méghozzá a legtutibb! Bár igaz, hogy oly hatalmas kegy az melynél menedéket kellene vennünk, hogy ahhoz igencsak össze kéne szednünk, vagy legalább megemberelnünk magunkat! Bizonyos értelemben már nincs is feloldozás, csak szöktetés!

 ~ Valamit sejtek szavaid súlyából, tudásod mélyéről!

 - Ez egy amolyan isteni csapda! A saját megérdemelt pokoli sorsunk elől kéne megmenekülnünk, s az egyetlen ki segíthet, sőt, az egyetlen ki segíteni akar és küzd értünk, ugyanaz az egyedüli személy és hatalom, akinek a törvényrendszere elől menekülünk!

És minderről csak mitehetünk!

 ~ Hm. Hű. Ez sok és kevés így hirtelen, de igyekszem feldolgozni!

 - Hát ez van! De! Nem csak örülhetünk, hogy van ilyen lehetőség, de egyben a legjobb a tökéletes létmegoldás is! Plusz maga az út, a leghihetetlenebb kaland! 3 in1 !

 ~ Mindezt megvalósítani nagy kihívás, mert gyökeres változást igényel, nehezen változó bábszerepeink számára. Mindemellett teljesen más dimenzióját tárja fel e világnak! Mitológiák reális valósággá ébrednek, a modern űres világ képei, kőltői fantáziává zsugorodnak!

 - Bizony! -

A szerelem bennük határtalanná ragyogott fel, de a végtelen tisztelet leplébe burkolódzott, s hófehérré békélt.

Nem kellett testi érintés, felesleges, ennél jobban úgy sem tudnák azáltal szeretni egymást! 

Nekik abszolút ennyi! 

És annyi.

A SZOLGÁLAT MEGÉRTÉSE

Otthonában, egyedüllétében, széthulló figyelemmel kattintgatta a forgatókönyv vázlatokat. Miközben elméje csak duruzsolt:

 ~ Eddig csak egy személyre vágytam!

Most oly erős az az egy személy utáni vágy, hogy a lélegzet is engedéjre vár.

Az egyéni érték csakúgy nem mutatkozik, szépen kell kérni kegyét! Alázat, tisztelet! Rettenetes erők, kemény hegyi ösvényekre tervezve!

Ez az abszolút demokrácia, mely által világok között válogathatunk, s amely eleve mindenkié! Vagyis mindenki egyénileg pótolhatatlan, végtelen érték, s ezért örök létű! Nagy de komoly felelősségű társulás (kft.) ! Valamint határtalan rendszer időben, térben, tudatban, vidámságban, komolyságban, komolytalanságban, poénokban, tudatmódosításokban, testcserékben és testállandóságban, valamint egyéb, számunkra nem ismert örök szokásokban!
A választás egyértelmű volna, de mégsem ily egyszerű. Főleg annak ki nem ily egyszerű!

Kettesben Alex otthonában. A kanapén ülve beszélgettek, miközben vágyaik is megszeppenve foglaltak helyet, s kíváncsian figyelték mi sül ki ebből!

Angeli:
 - Én csak egy szerény próbálkozó vagyok. Még szerzetesi fogadalom sem köt, de az bizonyos, hogy nem akarom az anyagi minőségű, szokásos és biztos bukásra váró emberi életet élni! Lehet, hogy mivel mai ember vagyok, valamelyest fejet kell hajtanom az emberi természet hatalmának, amit ez az anyagi energia diktál, de meg akarok tanúlni lélekként élni ezzel a testtel, amíg az idötől türelmet kapok. Mert a legfelsőbb személynek és örök társainak ez a javaslata, s tudom, hogy a leghatalmasabb szeretet és együttérzés vezérli őket! Pusztán örök, boldog menedéket, igazi otthont kívánnak adni nekünk! Lehet sok próba lesz az úton! Kihívások, melyek elménk tisztázatlan rejtekét kavarják majd fel, s meglehet elbukunk milliószor, s millió egyszer kell újra feltápászkodnunk az önfegyelem és lemondás útján, de végig akarok jutni. Azt mondják ha csak egyetlen napsugárhoz is ragaszkodunk, az a múlandó világban tarthat minket, de azt is mondják, hogy ő most igen különleges keggyel viszonozza a legelesettebb törekvéseket is! És ha egyszer megtapaztaljuk az eredeti személy valóságát, ha csupán árnyékának morzsáját is, már nem tudunk többé nélküle létezni! Ez visz végig e végső hegyi ösvényen, melynek tetején ott a kijárat! A végtelen szeretetet otthona, mely mindent megér!

 ~ E végső igazságot, mint létünk egyetlen, mindent felülmúló értelmét elfogadom! A legmélyebb tisztelettel hajtok fejet neki! S persze mindenben számíthatsz rám! 
De ezek szerint van még néhány dolog amit meg kell értenem és tapasztalnom! Főként magát a vele való kapcsolatot!

Valamint azt, hogyan lehet ellenálni az e világi vágyaknak. Főként a legerősebbnek, a sexuális vágynak! Ha tisztább az intelligencia, és nem társulunk sexmániás istent sértő emberekkel, akkor is nagy kihívás! Bár az igaz, hogy ha valakit igazán szeretünk, már nem is az számít mit csinálunk együtt, csak hogy együtt! Az élvezet a személy csodálásából, s nem annak testi kilhasználásából fakad! Ugyanakkor a kísértés nem mellékes!

A másik ügy a szolgaság és meghódolás! Ezek az emberi tudat számára lázadást szíttó fogalmak! 

 - Persze hogy nem tudjuk elfogadni ezeket, mert nem is értjük mit jelentenek! Az elme illúziói félrevezetnek bennünket! Ugyanis az anyagvilág egy tükör, a lelki világhoz képest! Nagyon hasonló, de totál ellentétes is! Vagyis sokminden teljesen mást jelent, s máshogy működik bennük. Például virágot vettél nekem, és meghívtál egy vegetáriánus étterembe! Az ajtót is mindíg kinyitod előttem. Úgy viselkedsz, mintha a szolgám lennél! De vajon mit tennél még értem? S miért teszed? És meddig akarod ezt csinálni? Mi motivál, mit akarsz tőlem?

 ~ Semmit nem akarok tőled csak azt akarom hogy legyél, hogy boldog legyél, hogy csodálhassam és élvezhessem társaságod! A puszta jelenlétedet és mosolygó tekintetedet! Amit csak tudok megteszek érted! Úgy érzem az életemet is fel tudnám áldozni miattad ha kellene, s örökkön örökké veled akarok lenni! Valójában nem is tudom miért, de a szívem és értelmem ezt diktálja!

  - Ez a szerelem! S általa voltaképp meghódoltál nekem, örök szolgám lettél! És igen, az igazi szeretetnek nincs indoka, pusztán a másik személy létező valósága! Nem kér és vár a szolgálatért cserébe semmit, noha a vágy a társulásra legyőzhetetlen! EZ AZ ODAADÓ SZOLGÁLAT!! Egyszerű az egyszerűnek, bonyolúlt a bonyolúltnak! Ez a lélek örök elfoglaltsága, eredeti természete, mely itt önzőséggel szenyezett és múlandó módon, csak parányi mértékben nyílvánúl meg! Csak ezzel a viszonyulással és módszerrel lehet Isten után kutatni eredményesen! Sőt, voltaképp az emberi kapcsolatok és rendszerek is csak ezen az elven, vagyis az önzetlen odaadó szolgálattal müködhetnek megfelelően! Az odaadás időtlen és tudományos rendszere a bhakti-yoga! Minden tanító, Jézust is beleértve, csak erről beszélt és beszél! Semmi másról! Nem önös és bűnös szokásokhoz ragaszkodó, egymással civakodó vallásokról és egyházakról!
Mindez egy olyan kapcsolatban és társ irányában létezik, mely végtelenszer felülmúlja két lélek, őszinte kapcsolatát is! Ez az eredeti kapcsolat, mely az eredeti lélek, és a belőle kiterjedt egyéni lékek között van. Ez persze nem akármilyen megismerkedés! Ez a lelki út! A meghódolás nem más, mint amikor úgy felébred, felragyog, felrobban e vágy a megtisztúlt tudatunkban, hogy örökké és őrűlten csak ezt akarjuk! Az e világi vágyak késztetései úgy tompúlnak és szünnek meg, ahogy az eredeti kapcsolat gyönyörmorzsáit egyre tapasztaljuk! Egy magasab rendű íz, mely végtelenszer felűlmúl mindent! Ezt egyre megízlelve a régi vágyak, ragaszkodások mik bár sokszor visszahúznak, végűl elengednek majd, s kipusztúlnak a szívből! Természetesen ezek inkább következmények és szimtómák, nem motiváció, nem cél! Az ennél sokkal leírhatatlanabb.

Ez a titkok titka! És egyben a belső küzdelem oka! Mindaddig míg saját szabad döntésünkkel nem kezdjük el felépíteni az odaadó, önzetlen szemléletet az eredeti személlyel szemben, és a lehetséges módon mindenki mással szemben, addig ő nem tudja feltárni, megmutatni létezésünk valódi okát és tökéletességét! Ez az egyetlen út, nem pedig valamiféle egyházi dogmák és színjátékok! Ez egy abszolút elv! Odaadás nélkül sem a vallás, sem a tudomány, sem az élet nem működhet, nincs létjogosúltsága! Csupán a felébredésre várhat.
Nem véletlenűl Isten legfőbb nevének jelentése: "a mindenkit vonzó"! Kinek az Istenkedés csak mellékállás ! Ő mindenki eredeti lelki társa, s az egyettlen ki valóban ellentétes létező az egyéni lélekhez képest! Minden szeretere épülő kapcsolat, ( mester-tanítvány, barátság, szülői gondoskodás, és a legteljesebb, vagyis a szerelem ) valójában vele kapcsolatban létezik, s ami itt tapasztalható, csak silány utánzat, melyet mindig valamilyen mértékben beszennyez az önző kéj, mi megmérgezi, és végűl pusztulásra ítélteti azt! 
Ezért mondja, hogy a kéj a legnagyobb ellenség, vagyis az irigy, uralkodó, istentjátszó tudat és létezési hozzáállás! Ez táplálja az anyagi tudatot, s az anyagi ragaszkodást! Ebből kell kijutnunk! Ez közös kalanduk! Vele, veled, s a többi haza vagy máshova igyekvő örök lelki társunkkal!

 ~ Aokkal kik még alszanak és furcsa szerepeket álmodnak a megszokás oxigén táplálta mámoros kómájában!

 - Igen. S még nem tudják, hogy ez a bolygó ebben az univerzumban a felébredés szigete! Maga a kijárat ajtaja!

 ~ De mi a helyzet a mi egyéni kapcsolatainkkal?
 
- Az eredeti kapcsolat megvalósulásában azok is megtisztulnak, s örök minőségbe emelkednek!


A FILM

Alex és Angeli hamarosan egybekeltek, méghozzá védikus szertartás által, melyet egy ősi szokás szerint tűzceremónia kísért, ahol gabonát és gyümölcsöt ajánlottak fel a legfelsőbb hatalomnak. De voltaképp saját magukat, s kapcsolatukat! Szeretetüket a legfelsőbb szeretet szolgálatába állították!

Összeköltöztek és kiegyensúlyozottan teltek napjaik. Angeli a városi vaisnava központban talált munkát. Az fejlett tanitványoktól, és a gyakran arra járó lelki tanítómesterektől szépen elsajátították a lelki élét minden mozzanatát, mély megértésre tettek szert, egyre ragyogóbb s tisztább boldogságot tapasztaltak. Érzéki vágyaik csupán fogatlan kígyóként szisszentek fel néha néha, de lassan az is feladta. Két év telt el, és sikeresen megszilárdúltak a lelki fejlődés útján. Ők, ha kitartanak, biztosan haza jutnak. De őket sokkal inkább az érdekelte mi lesz a többiekkel! E Föld elveszett lelkeivel! Kik számtaln féle és fajta testben és tudatban bolyonganak! Ha nagyritkán emberi testhez jutnak, beleragadnak a tudatlanság és visszaélés illúziójába, és fejest ugranak a lét pokoli szakadékába, egy újjabb lehetősegre várva.

Lassan Alex filmje is elkészűlt. 

Majd eljött a premier. Elhelyezkedtek a moziteremben, elnémúltak a fények, s megkezdődött a vetítés:


Magyarország, ezredforduló után, egy kicsiny mezőgazdasági falu. Egy öreg, özvegy farmer egyedül élt tizenéves fiával. 

Hajnali 4.

 - Keljél Attila, idő van! - Szólt az apa.

A fiú feltápázkodott, megmosta arcát, és csüggedten nézte a kopott tükröt, a sárgás félhomályban, melyben egy szegényes házbenső derengett. 

Majd az istálóban a tehenet üdvözőlte.

~ Szia Mária! Hogy aludtál? - Egy répát adott neki. A tehén lelkesen fogadta el, s fejével megböködte a fiút, ki mosolyogva, s nagy szeretettel megsimogadta. Aztán nekifogott a fejésnek. 

Kezét mosta a házban, mikor apja elkeseredettséget sejtető tekintettel utnak indította az iskola felé.

Az iskolaudvar, nyüzsgő, szaladó aprónép.

A gyermekek elfogtak egy patkányt. Egy nejlon szatyorban lóbálták, és a megölésére készűltek. Az egyikük felemelte a zacskót, és földhöz akarta csapni. Ekkor Attila elkapta a karját. " - Ne!" 

 - De hát ez csak egy kártevő!

 ~ Akkor mi mik vagyunk?!

Komolyan, és tekintélyesen nézétt a gyermek szemébe, az feladta, kezébe nyomta a zacskót és elkullogott. Péter egy bokros helyen szabadon engedte az állatot.

~ Szaladj csak! És vigyázz magadra!

Hazafelé közeledett. Egy teherautót pillantott meg a házuk előtt, mely éppen idúlt, rajta Mari tehénnel s egy másikkal. Attila réműlten kiáltott fel tiltakozón, s futni kezdett. Mikor odaért, az apja elkapta s az autó tova roobogott.

~ Nee! Nee! Megölik őket! Mari! Mari! - És jajveszékelve zokokni kezdett.

Az apa keserű hangon próbálta magyarázni, hogy nem volt más választása, mert nem tudja mindet fenntartani. Ő is nagyon sajnálja, mert anya kedvenc tehene volt.

10 évvel később.

Temetési szertartás.
Kevés gyászoló, borús őszi táj, a fiú lehajtott fejjel állt.

A következő képkockákon egy irodában papírokat írt alá. Az öltönyös úr közölte vele, hogy egyedüli örökösként övé a farm.

Az ifjú egyedűl nézett szembe a kistermelői élét nehézségeivel.Tejet, gabonát, húsállatot kellene értékesítenie, hogy talpon maradjon. Földje volt elég, s bár több ajánlatot is kapott, úgy döntött nem adja el, és belevág. Apjától mindent elsajátított, és a felvásárlói is megvoltak. 

Egy tehene, három tehén borja, egy bikája, egy ökre, egy malaca, egy szamara, néhány kecskéje s némi baromfia volt. Valamint egy pumi és egy kandúr. Róluk kellett gondoskodnia, önnön maga mellett.

Robogott az öreg traktor, húzta az ekét és az időt. A vevők sajnos mind kevesebbet fizettek, a borjak is felélték a tejet, még szerencse hogy az idősödő Magdi tehén bőségesen tejelt.

Attila kezdet súlyosan elszegényedni. A számlák gyülögettek szépen. 

Az istálóban. 

A fejőszéken üldögélve kissé keseregő hangon beszélgetett az egyik borjuval, akit épp símogatott. Fejét vakargatta, ő pedig nagy szeretettel bújt hozzá.

 ~ Na mivan kis csibész köjök. Jó helyed van itt mi? Még egy kályhát is beraktam nektek, pedig az öreg sosem engedte volna! Csak lassan kezdek kimerűlni. De egyet se féljetek, ha a fene fenét eszik is, mindig lesz mit ennetek. Ha kézzel mosok és gyertyával világítok akkor is. -

Majd a szamár jött oda, s orrával piszkálta, böködte gazdáját.

 ~ Jól van na! Te sem vagy elfelejtve. - És őt is simogatni, vakargatni kezdte. A szamár odafeküdt a fiú mellé és élvezte a társalgást. Néha odanyalintott egyet a bocinak. Hamarosan az öreg kandúr is csatlakozott, s ölébe furkodva elégedetten dorombólt. Így teltek a hideg késő őszi napok.

Hamarosan eljött a felvásárlás. Teherautók vitték a húsállatokat. Attilához is megérkeztek. Ő azonban határozottan közőlte a kereskedővel, hogy többé nem ad el állatot. Az értetlenül pislogott, valamit magyarázni próbált, de a fiú lezárta a témát és elköszönt.

Gyertyafénynél ruháit subickolta egy lavorban. Majd a konyhában a fagyasztót kinyitva azon töprengett, mi legyen a hamarosan kiolvadó rengeteg hússal. 

 ~ Szia Rudi malac! A tesódnak malaca van. Vega lettem. És itt a kis gida is kinek nem jutott tej. Hiába könyörögtem apának hogy ne vágjon le. Enyi húst cirmi es bogáncs sem tudnak megenni.

 Majd nagy szatyrokba pakolta őket, s egy szegényebb sokgyermekes családnak vitte el. Ők értetlenűl álltak az életmód váltás előtt, de örömmel fogadták a jó fél mázsányi húst. 

Attila a könyvtárban írogatott le vega recepteket az internetről. A fiatal hajadon könyvtároslány érdeklődve kérdezett rá:

 - Csak nem...?

 ~ De bizony. Elégem lett ebből a kegyetlenségből!

 - De hát ez a természet rendje.

~ Ezt meg ki mondta? Azok akik már évezredek óta csak civakodnak, erőszakolnak és háborúznak? Ilyenektől nem kérek tanácsot. Ez egy ismeretlen világ, ezért a szívemre hallgatok! -

A lány mosolyogva egyet értett, s nem feszegette tovább a témat. A fiú elköszönt, s a lány különös érdeklődessel, még utána szólt:

 - És hogy bírod egyedűl?

 ~ Nem vagyok egyedűl. Nagycsaládos vagyok. - Azzal búcsút intett.

A lány csak mosolygott csillogó szemekkel. A fiú hazafelé lépdelt, s magában dünnyögve zárta le a témát:

 ~ Mit tudnék kezdeni vele? Nem volna jó sora nálam. Meg hát nem vagyok egy nagy udvarló.

Este fejés után, az az ötlete támadt, hogy elfekszik a borjak karánjában, így a tüzifával is spórol. 
Miútan a három tehénborjúval karöltve elszunnyadt a petróleumlámpa időtlen, meghitt félhomályában, a szamár settenkedett oda a karán ajtajához. Orrával ügyesen elbillentette a reteszt, kilökte az ajtót, majd az egyik borjút odébbtessékelte, s ő maga bújt oda gazdájához.

Reggel felébredve a fiú meglepődve reagált a történtekre:

 ~ Héj te zsivány! Méghogy a szamarak buták. De hol vannak a borjak? -

Felűlt és fejét fogva szemlélte ahogy anyjuk tőgyén csimpaszkodva bekebelezik a reggeli fejést. 

 ~ Látod mit csináltál öreg csacsi barátom! -

Az csak annyit tudott hozzáfűzni : " - Ihjajj!"

 ~ Sebaj. Látom milyen éhesek. Mostantól a reggeli tej az övék. Köszönöm, hogy felhivtad erre a figyelmemet. Öreg okos baratom. - S megsimogadta vidáman bologató fejét.

Egy gyerekkori emlék jutott eszébe: " Fát szedni voltak az erdőben. Apja nehéz rönköket dobált a rozoga kocsira, melybe a szamár volt befogva. Attila még csak 8 éves volt, így pusztán abban tudott segíteni, hogy ügyelt az állatra. A szekér egy jókora lejtőn állt, s féke tartotta. Ám az egyik súlyosabb rönk olyat lökött a rozoga járgányon, hogy kioldott a fék, s a tonnás súly lendületesen elindúlt. Az apa ilyedten kiáltott a gyermekre, hogy állítsa meg. Ám arra nem gondolt, hogy az oly oktalan, hogy szemből próbálja azt. Elesett, s a szamár lábai és egyben a kocsikerék útjába terűlt el. A szamár nyomban felemelte melső lábát, és iszonyú erőfeszítéssel megállította a kocsit. Remegett az állat egész teste és jajveszékelve bőgött! Az apa rögtön kimentette őket a szorúlt helyzetből! A fiú dorgálást, a szamár biztos otthont kapott. Az apja sosem adta el, és sosem ütötte meg többé, s onnantól az lett a neve: Köszí! "

 ~ Jól van öreg. Kitartunk egymás mellett.

Eljött a tavasz. Március végi éneklő, frissen mosott természet. Mindenkit, érdemeset és érdemtelent, egyaránt símogató meleg napfény áradt. A fiú sétára indult a zöldellő, jópár  hektáros földjén. 
Nyomában egy egész állatsereg: vezéralakként a szamár, utána Magdi a tehén és a három hancúrozó borjú. Egyik volt csak a sajátja, de nem tett különbséget, mindegyiket szerette. Aztán a kecske mama baktatott két ifjú gidájával, kik hol a borjakat, hol az öreg pumit probokálták. Hátrébb az öreg szürke kandúr égnek szegezett farokkal úri léptekkel, s nem kevésbé méltóságteljesen a malac zárta a menetet. Mindenki jóízűen csámcsogta a friss, még éppén csak sarjdó füvet. Már aki szerette.

 ~ Szépen nől a búza és a kukorica. - Állapította meg az ifjú gazda.

A faluban szóbeszéd kapta fel a fejét, miszerint az öreg megboldogúlt gazda fia megháborodott. Éhezik, de állatait nem adja, nem vágja. Sőt beszélget velük. Fúrcsán néztek rá, s gúnyosan megmosolyogták, ha nagyritkán kimozdult otthonról. 
Eljött a húsvét. Attila nem foglalkozott vele. 

Egyszercsak kopogtattak az ajtón. A srác meglepődve indúlt kinyitni, s megjegyezte: " ki lehet az, kit még a bogáncs sem ugat meg? " 

Amikor megpillantotta a váratlan látogatót, nyomban megértette a nyüszögve csóváló kutyát!

A könyvtáros lány volt az, egyszerű de elegáns ünnepi öltözékben, széles mosollyal, s egy nagy tálca süteménnyel állt előtte, tünderi ragyogásával. A fiú meg sem tudott szólalni, tátott szájjal bámúlta. A lány ezen jót nevetett, s mondhatni betessékelte magát és a megbabonázott srácot a házba.

 - Gondoltam meglátogatlak, s megnézem hogy viseled új és szokatlan életviteledet.

 ~ Hát őö..., megvagyok köszönöm, kérlek foglalj helyet!

 - Ezt neked sütöttem. Remélem ízlik. Hogy vannak az állataid, remélem nem olyan soványak mint te. A faluban meglehetősen gúnyos kritikával illetnek, mert nem eszed meg őket. Én viszont neked adok igazat.

 ~ A csapat jól van, nekik inább van mit enniük mint nekem. Tejen, tojáson és búzadarán elélek, de hamarosan lesz pénzem őröltetni, s ha lesz lisztem, már királyként élhetek. A borjak és a gidák áttértek a legelésre, lesz tej és kecskesajt mit el tudok majd adni. Nem haragszól ha megkóstolom a süteményt?

 - Csak nyugodtan, ...szóval az jutott eszembe... - aztán a lány megakadt, mert a fiú olyan mohón kezdte falni a süteményt mint egy éhenkórász.

 ~ Bocsánat csak évek óta nem ettem ilyesmit. - Magyarázkodott teli szájjal. - Vagy igazából nem is tudom hogy ettem-e. Apa nem tudott ilyesmit...-

A lány nagyokat kacagott, de belűl nagyon meg is sajnálta.

 - Szóval régi vágyam hogy fűszereket termeljek, s tán a piacon is árulhatnám. De nekünk már rég nincs földünk. Apám művezető a gyárban, s nem akart vesződni vele. Ezért arra gondoltam...

 ~ Persze, természetesen, az én földemen azt csinálhatsz amit csak akarsz! - majd felmarkolt pár süteményt és kihívta a lányt. A szerszámos pajtát mutatta neki. -

Itt mindent megtalálsz amire szükséged van. A földet, amekkorát kérsz, megművelem neked.

 - Köszönöm. - de ebben a pillanatban valaki megbökte a lány vállát hátúlról, aki megilyedt, de aztán kacagott. Naná hogy a szamár volt az. Attila rászólt hogy viselkedjen a hölgyel, de az már a sütemény után szimatolt.

 ~ Nem, te egyed csak a füvet! Ő itt Köszí. Na jó, kettő a tied, egy a bogáncsé! Így arányos. -

Azok jóízűen majszoltak, a lány pedig jókat nevetett rajtuk. Nagyot sétáltak a mezőn, bemutatta népes kis csapatát, majd búcsút vettek egymástól. 

Onnantól a lány rendszeresn járt hozzá, és a fűszeres kert is szépen alkúlt. Szülei nem helyeselték a társulásukat, de a lány hajthatatlan volt, s látszott rajta, hogy igen megkedvelte a fiút. Sőt, ő maga is el kezdett leszokni a húsevésről. 

Rendkívül tehetséges szakácsnő, ugyanakkor mélyen vallásos, szemérmes, erényes lány volt. Szülei megbíztak benne, a falusi pletykálkodásokkal szemben meg úgy sincs mit tenni. Majd beleunnak azok, kiknek nincs jobb dolguk mint más házatáján sepregetni. Végül aztán a lány egyszer bemutatta szüleinek a srácot, akik kellemesen csalódva vették tudomásul, hogy mennyire intelligens és tisztelettudó, szerény emberről van szó. Megnyugodtak, és nem háborgatták többé a fiatalokat.

Attila sora kissé jobbra fordúlt, elég sok tejet, s némi tehén és kecske sajtot tudott eladni, melyet a lány árúlt a szomszédos kisvárosi piacon, a finom friss zőldfűszerekkel együtt.

Egy nap a faluban egy különös szerzet, pontosabban egy különös szerzetes jelent meg. Narancsos keleties ruházatot viselt. Házról hazra járva próbált adományt gyüjteni, és könyveket adományozni. Sehol nem járt sikerrel. Elért a fiú ajtajáig is. Ő nagy csodálkozással és tisztelettel hívta be. Nem volt sok pénze, de jó felét odaadta a vándor szerztesnek. Ő nagyra értékélte ezt, s egy vaskos könyvet adott neki. Majd barátságos beszélgetésbe kezdett:

 - Gopála dász vagyok, egy vaisnava hívő, s azért járom e vidéket, hogy az emberi élét küldetésére és a világ fő igazságira tanítsam az embereket, leginkább a nagy lelki tanítómesterek ránk hagyott szavai által.

 ~ Engem nagyon érdekel, ugyanis magam is keresem e válaszokat. A falusiak bolondnak tartanak mert nem eszem meg az állataimat. Sőt másét sem. Nálam békében leélhetik életüket. Míg én vagyok, ők menedékre lelhetnek itt. -

A lelkész elégedetten bólogatott, s dícsérte tettét:

 -  Ritka jámbor és tiszta szívű ember vagy, aki megérett a lelki tudásra, és a hazatérésre. Minden ami él, s az élet jeleit mutatja, az élniakarást, a vágyat, a félelmet, a ragaszkodást, az elégedettséget, az örömöt, s más ehhez hasonlókat, biztosan tudhatjuk róla, hogy egy örök, egyéni lélek! Bizonyos, hogy egy pótolhatatlan értékkel bíró személy lakozik abban a testben! Mindegy, hogy az anyagi természet ereje milyen mértékben fedi be, s korlátozza le tudatát. A forma és helyzet csak átmeneti öltözék, sok-sok életen át történő vándorlás pillanatnyi eredménye. Ám mindannyian örök testvérek vagyunk, s egy örök hazába tartozunk. Ez régen elveszett tudás, s e könyv majd segít ujjá éleszteni. Címe azt jelenti: " Isten éneke ".

Sokat bölcselkedett még a vendég, kinék szavait ámulattal hallgatta a srác. Attila végül  rávette maradjon éjszakára, hisz késő délutánra járt, a közlekedés pedig nehéz arrafelé. Ő elfogadta, mert látta a fiún, hogy komoly érdeklődse van, s szerette volna pár lelki gyakoralatra, példáúl meditációra megtanítani.

Reggel korán keltek. Attila szerény reggelivel, fórró tejjel, házi sajtal és saját sütésü kenyérrel kínálta Gopálát. Szabadkozni próbált szegényes helyzete miatt, de a szerzetes nem hagyta, és megnyugtatta, hogy számára mindez pazar vendégfogadás! Majd összekulcsolta kezeit, és pár percen keresztül imákat mormolt.

Majd magyarázni kezdett:

 - Nem csupán megköszöntem, hanem felajánlottam az ételt a legfelsőbb személynek. E könyveben azt tanítja a világ elveszett társadalmainak s lelkeinek, ha valaki szeretettel ajánl fel neki növényi ételt, tejet, vizet vagy virágot, ő elfogadja azt! Az étel onnantól lelki energiává változik, és fokozatosan megtisztítja, felébreszti eredeti lelki önvalónkat, mely egyetlen okból létezik, egy határtlan gyönyör, az eredeti lelki szeretet miatt!

A fiú nagy hittel itta minden szavát. Érezte, hogy ő valóban ennek szentelte életét, s arra kérte tanítsa meg ételt felajánlani. Megreggeliztek, s míg körbevezette a farmon, a vándorszerzetes néhány dologra megtanította. Majd búcsút vettek egymástól. Attila tejet, kenyeret, és sajtot csomagolt neki és nagy hálával elköszönt.

Új lelkesedés kerítette hatalmába, s nyomban nekilátott a könyv tanulmányozásának. Pár nap alatt kiolvasta. Sokmindent megértett, és mégtöbbet meg szeretett volna. Tudta, hogy nagy út áll előtte, s hogy mindig is erre várt. Ibolyának egyenlőre nem mesélt semmit, hagyta hogy a dolgok megérjenek.

Megtanúlta a mantra meditációt, Isten szent neveinek hallását. Érezte ahogy szíve szigetéről jegfalak omlanak bele a valódi létezés parttalan, s ragyogó ócenjába.

Ilyenkor kiment a birtok egy eldugott kis fás szegletébe, elővette a szerzetestől kapott imafűzérét, s nagy figyelemmel félhangosan mondogatni kezdte a szent mantrát. Időnkén kérdéseket intézett a legfelsőbb, mindent átható tudathoz, az eredeti személyhez, s csupán az volt egyetlen vágya, hogy megérthesse miert vagyunk, mi a végső értelme e mindenségnek.

Ám akadt egy buzgó lelki társa is. Ugyanis a szamár minduntalan vele tartott, s gazdája mellé telepedve nagyon élvezte az emelkedett hangulatot.

 12 év telt el.

A barátságból házasság let, a piacból étterem.

De végül maradt a gyári robot és a civakodó világ.

A falu nagyrészének! Kissebb része viszont hatalmas bio és öko gazdadágot hozott létre, s vagy 12 család vídáman éldegélt!

A srác lassan 4 évtizeddel a háta mögött, és hirtelen 2 gyermekkel a hátán, tán kissé koravénen, tán kissé fáradtan, de mindig, vagy majdnem, na jó néha, de akkor nagyon boldogan élt! 

Persze tudta, hogy tudjuk, hogy nem minden úgy alakul mint elképzeljük, de az is megeshet, akár mindig, hogy semmisem. 8 éve lakott már a városban, de folyamatosan lejárt, kivéve az utóbbi 4 évet. De ami a lényeg, hogy az irány megmaradt! Hazafelé!

Egyik nap úgy döntött éppen ideje van.
Leutazott, és kisétált egykori meditáló helyére. Rendben talált mindent, de az állatok ideje, szinte minddé, régen lejárt már.

Ő sem meditált oly gyakran, de ilyen a családi élet. Inkább csak ábrándozott. Bár neki majd ugyanaz volt a kettő.

Csak állt tűnődve. Egyszercsak valaki megbökte a vállát hátúlról. A szamár nyihogott, kacagott fel, megtörve a merengést!

Ő persze meghökkent, és ámult rajta. Az állat a földet kaparta lábával, majd elfeküdt mint oly rég, oly sokszor.

A fiú csak leült s mosolygott. Elővette fűzérét, s halk imába kezdett. Aztán a fellegekbe mélázott, jelek után sóvárgott, s némi idő elteltével, még mindig mosolyogva, az ég felé sóhajtozva, felállt s főt hajtott.

A szamár tovaszaladt, a nap rezesedett. Amikor lépett egyet, a homokos füves talajra pillantott. Lefagyott tekintettel nézte. 

A földbe az volt karcolva, írva:  K


The end


A nézők nagyobb része állva tapsolt, füttyöngetve, éljenezve, éledezve, kisseb része ülve ámúlt kételkedőn és egyebek.
 
A siker vitathtó volt, de vitathatatlanúl nőtt! Ahogy a munka, a stressz, a civil élet hatásai, melyek nem mindig civilizáltak. Vitán felüli és övön aluli a tény, melyhez kétségtelenűl nem férhet kétség, hogy parányi elesett örök lelkek vagyunk. Ennyi.

Alex főálású rendező lett, saját arculattal és projektekkel. Sok munkával, stresszel, kihívásokkal, de ezért, azt mondják: megéri!

Speciális filmstuió! Spiritualitás, filozófia, újabb tudományos nézéték az irodalom és a filmművészet nyelvén.
 
Ők mindezt csak szerényen, pusztán szolgálatként fogták fel.
 
Na de hosszú még az út az emberiség számára, a világ béke rögös útján! Vagyis megbékélni a világgal! 
Mer az annyra támad minket! Örök boldogsággal, meg efféle rémisztő dolgokkal!

Valamikor később, a megnemtörténtségben.

Egy riporter kérdezte:

 - Gratulálok a mondanivalóért járó Oszkár-díjért!

És mit fűzne hozzá a jelenlegi Földi társadalmi helyzethez?

" ~ Furcsa ha valaki fontosabb magam számára, mint én! Főleg ha végtelenszer.
És mindenhol ott van, hogy minden ő.
Fúrcsa ebben a tudatban körülpislogni! Vagyis furcsa lenne! Ugyebár csak felvetésként említhetem, hiszen szíved joga... jóga.

Mindenesetre nem meglepő, hogy a tettek másféle minőségre módosúlnak, megnemesednek, a tiszta jóságon át az örökbe be. Itt meg idő körök, és konok korok kereke szalad tova semerre. Bele a sötétbe...

Nade!!! Szerencsére az emberi intelligencia pont az a fegyvernek látszó tárgy, ami megbírkózni képes e szörnyű feladattal, hisz nem véletlen éles, és nem kevésbé fényes!

Na itt tartunk most. A jelenlegi tudatunkkal tudhatóságot, így elsőkörben kimerítettük. Ha rendkívül tömören és praktikusan, valamint aktuálisan összegezném: 

A banánhéjat lépjük át! Egy másféle ösvény, s ugyan ennek a világnak egy másféle arca tárul elénk, majd kacsint vissza mosolyogva!

Felkészültél!? Nem? Se baj. Erre nem is lehet. 

Ami a társadalmat illeti, egy abbszolút összefogás kellene! Egyszer végre már meg kellene lépni, mert az igazi próblémát teljesen elfeledtük! Annyira civakodunk a semmin! Hogy szem elől tévesztettük!

Feleslegesen marcangoljuk egymást, és ezt az elképesztő világot, mert ezzel az egy abszolút katasztrófával mindőnknek szembe kell néznük! 

Ezért e rettenttő, mindenek feletti tény, teljes és azonnali világbékét követel, és testvéri, emberjogi, lelki összefogást kér!!!

Miért harcolunk, ölünk, miért hívjuk a halált?

És főként miért fogadjuk el?

Miért nem szállunk szembe vele együtt mi, az egész emberiség! Minden intelligenciánkat, jóságunkat és felelősségtudatunkat összeszedve, és összeadva, vonuljunk szembe az értelmetlen és tudatlan elmúlással! Ne hajtsunk neki fejet, és ne áruljunk egymásnak jópénzért, puszta tudatlanságból zsákbamacskát mindenféle ígéretek formjában! Hogy majd jó lesz, meg menyország, meg ki tudja mi. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, és keressük meg őt! A választ! Közvetlenül és félreérthetetlenül ! És onnantól bármire esély nyílik! Ha van, megtalálható! Legyen ez a közös hit kezdete, és a tiszta józanság alapja! Ne az ürbe  lövöldözzünk milliárdokat és spekulációkat, hanem kutassunk az örökkékék örökkévalóság felé!!
Legyen ez egy új, egyetemes emberi összefogás megszületése!
Legyen ez az abszolút igazság felé haladó, fejlődő, jobbuló civilizáció, mely mentes az önpusztítástól és a pusztító mentalitástól!

Noha még összeomló, alig reménykedő, ostobán büszkéledő, de már valódi útra lelő, többé-kevésbé vidám kis csapat ez az ország, ezen a Földhajón, ezen a nem viharmentes, univerzális tengeren!





VÉGE



Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!